Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A különlegességnek számító lepkeorchidea neveléséhez szükségünk lesz néhány tippre és trükkre, ugyanis az eredeti élőhelyén fán lakó gyönyörűség elég szeszélyes tud lenni.

A lepkeorchidea tartása egykor elit és költséges hobbinak számított azok körében, akik elszánták magukat erre a körülményes foglalatosságra. Manapság azonban a termesztésükben bekövetkezett forradalmi változásoknak köszönhetően - gondolunk itt elsősorban a szövettenyészetek létrehozására és klónozására -, a hobbikertészek legszélesebb tábora számára is elérhetővé és megfizethetővé vált, hogy megtapasztalják, hogyan kell ezzel a kényes, igényes növénnyel bánni. Kápráztassuk hát el környezetünket ezeknek a mutatós, hosszan tartó virágoknak a sikeres tartásával.

image

Mi is az a lepkeorchidea?

A lepkeorchideák természetes élőhelyükön, trópusi körülmények között a faágakon kapaszkodnak meg és azokon növekednek. A széles levelű növény hosszasan virágzik, a virágok szirmai simák, tetszetősek, ívesen lehajló szárakon ülnek. A lepkeorchidea kapcsán érdemes tudnunk, hogy a virágzása akár két-három hónapig is eltarthat, és a legegyszerűbben tartható orchideafajták közé tartozik.

A lepkeorchidea méretét a levelek átmérőjével mérjük. Minél szélesebb a növény levele, annál több virágra számíthatunk tőle. Számos hibridje és kertészeti változata virágzik az év különböző szakaiban.

image

Érdekességek és tudnivalók a lepkeorchidea gondozásával kapcsolatban

A lepkeorchidea azon növények közé tartozik, amelyek szórt megvilágítás vagy gyenge fényviszonyok mellett, szobahőmérsékleten tartva érzik a legjobban magukat. Napközben a 18-23 °C közötti, éjjel pedig az ennél kb. 10 °C-kal alacsonyabb hőmérséklet az ideális számára. Széles spektrumú megvilágítást használjunk a sikeres fejlődésük érdekében.

A lepkeorchidea gondozása azzal kezdődik, hogy tudnunk kell, mi a megfelelő ültetőközeg a számára. Soha ne ültessük egyszerű általános virágföldbe, mert a gyökerei "megfulladnak" és elrothadnak benne. Használjunk a boltokban kapható, kifejezetten az epifita orchideák igényei szerint összeállított, speciális textúrájú ültetőközeget. Természetesen magunk is előállíthatjuk a saját földmentes ültetőkeverékünket durva fenyőkéregből, keményfaszénből, perlitből és durva tőzegmohából.

A lepkeorchidea ültetőkeverékét tartsuk folyamatosan nedvesen, két öntözés között soha ne hagyjuk teljesen, csak kissé kiszáradni. Egyes források azt javasolják, hogy hetente három jégkockányi vízzel lássuk el a növényt, ezzel elkerülve a túlöntözését. Az ültetőközeg egy idő után elöregszik, fokozatosan csökken a tápanyagtartalma és vízelvezető képessége. Ekkor tanácsos az orchideát átültetni; erre általában két-három évente kerítsünk sort.

A magas páratartalom igen fontos a lepkeorchidea optimális fejlődéséhez. A vonatkozó szakirodalom 50 és 80 százalék közötti páratartalmat ír elő. Ezt biztosíthatjuk egy erre a célra megfelelő beltéri párásítóval. Legjobb, ha a növény cserepét egy kavicsos tálcára állítjuk.

A növényt tápoldatozzuk, amikor azt látjuk, hogy új hajtások indultak növekedésnek. Használjunk a lepkeorchideák számára kifejlesztett műtrágyát vagy szobanövényeknek való általános tápoldatot, minden esetben követve a címkén feltüntetett felhasználási útmutatót.

hobbikert.hu

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.