Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Télen az autók nagyobb igénybevételnek vannak kitéve a jóval kedvezőtlenebb időjárási körülmények és az erős éjszakai fagyok miatt. Éppen ezért nem elég a téli szezon kezdete előtt gondoskodni az autó felkészítéséről, az évszak közben is oda kell figyelni a megfelelő üzemben tartásra azért, hogy elkerüljük az esetleges meghibásodásokat.

„Ebben a hónapban sokan indulnak útnak síelni, ezért azt javasoljuk, hogy a tulajdonosok fordítsanak kiemelt figyelmet az autó téli üzemeltetésére, hiszen így számtalan bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat és a családunkat is” – hívta fel a figyelmet Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki vezetője.

Bár már egyre ritkábbak a hosszan tartó kemény telek, az idei tél a legjobb példa arra, hogy még mindig számolni kell a napokra, vagy hetekre beköszöntő zord időjárással. A hideg évszakra történő felkészítés magában foglalja a téli gumiabroncsok felszerelésén túl a hűtőfolyadék, illetve a szélvédő mosó folyadék fagyáspontjának ellenőrzését. Régebbi autóknál pedig mindenképpen szükség van az autó fagyálló folyadékkal történő feltöltésére. Emellett a világító berendezések ellenőrzéséről is gondoskodni kell, akár az évszakban többször is, hiszen ezek ilyenkor nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, így akár hamarabb izzócserére, karbantartásra szorulhatnak.

Érdemes járatni a motort

A szabad ég alatt parkoló autókat tartósan megviselheti a hideg. Ilyenkor a motorban az illesztések szorosabbá válnak, emellett az olaj viszkozitása megnő. A mínuszok leginkább a műanyag alkatrészekre hatnak negatívan, ezért azok elveszíthetik rugalmasságukat, könnyebben repedhetnek meg, vagy akár el is törhetnek. „A kemény fagyok a motor kopásához is hozzájárulnak, ezért elindulás előtt érdemes legalább 1-2 percig járatni az erőforrást, hogy kialakuljon megfelelő kenés – hívta fel a figyelmet a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója.

A téli hidegindítás elsősorban a dízel üzemű gépjárműveket érinti negatívan. Erre a benzinkutak is készülnek és úgynevezett „téli gázolajra” állnak át, melynek szivattyúzhatósági határhőmérséklete alacsonyabb. Ez a hazai időjárási körülmények nagy részében elegendő. „Ezen túl léteznek speciális adalékokkal ellátott üzemanyagok is, amelyeket azoknak ajánlom, akik fagyzugos területen laknak, vagy hegyekbe mennek kirándulni, síelni” – tette hozzá Simon Péter.

Jégmentesítés karcolás nélkül

Indulás előtt előfordulhat, hogy a sofőrnek azzal kell szembesülnie, hogy éjszaka ráfagyott a pára az autó szélvédőjére. A megfelelő jégmentesítéshez olyan eszközt kell választani, amely nem karcolja az üveget. „Számos olyan jégkaparó kapható, melynek vége puhább műanyagból készül, ezzel garantáltan nem tesz kárt az autós a szélvédőben” – jegyezte meg a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. Hozzátette: A másik lehetséges alternatíva a jégoldó folyadék vagy spray használata, mellyel kényelmesebben és gyorsabban lehet megtisztítani a gépjármű ablakait. Vigyázni kell azonban az ablaktörléssel, ugyanis könnyedén tönkre tehetjük az ablaktörlő lapátokat, ha lefagyott szélvédőn kapcsoljuk be az ablaktörlést. 

Ugyancsak jó megoldás lehet, ha a üzemmeleg motornál a hőmérséklet szabályzót a szélvédő fűtésére állítjuk. Ha az autó rendelkezik klímával, télen is célszerű azt bekapcsolni, mert így kevésbé párásodik a szélvédő. A fűtési rendszer azonban csak akkor fog hatékonyan működni, ha megfelelő állapotban van és a pollenszűrőt idejében cseréltük, így nincs eltömődve szennyeződésekkel és megfelelően bejut az utastérbe a levegő.

Ezekről ne feledkezzünk meg télen!

A téli időszakban rendkívül fontos időt szánni egy-egy alaposabb átvizsgálásra. Ilyenkor le kell ellenőrizni az ablakmosó folyadék fagyáspontját, hiszen ha olyan folyadék van a tartályban, amely bizonyos hőmérsékleti tartomány alatt megfagyhat, akkor az ablakmosó szivattyú akár tönkre is mehet. „Kiemelt figyelmet kell fordítani továbbá az akkumulátorra, melyet lehetőleg mindig szakemberrel ellenőriztessünk. Ha hosszabb ideig nem használjuk a gépjárművet, érdemes az akkumulátorát kiszerelni és melegebb helyre bevinni, vagy ha rendelkezünk akkumulátor töltővel hetente egyszer feltölteni” – figyelmeztetett Simon Péter. 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.