Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

image

Évről évre pénzt csalnak ki gyanútlan emberektől olyanok, akik a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozóinak adják ki magukat. Nem létező paragrafusokra hivatkoznak, és csatornatisztításra vesznek fel megrendelést, valamint készpénzt. Pedig a vállalat dolgozói csak a közcsatornákkal foglalkoznak. Még mindig nagyon sok háztartásba csöngetnek be azok a csalók, akik a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozóinak adják ki magukat, és csak pénzt akarnak kicsalni az emberektől - hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Bátori Marianna, a Fővárosi Csatornázási Művek kommunikációs vezetője elmondta: nem fordulhat elő, hogy a cég munkatársai becsengetnek a lakásokba csatornatisztítási ajánlattal, és készpénzt sem szednek a lakosoktól. A vállalat a több mint 5500 kilométeres közcsatornát kezeli, üzemelteti és tartja karban. Ez egy akkora rendszer, ami épp eléggé lefoglalja a munkatársakat, és nem vállalkoznak ingatlanon belüli csatornatisztításra. Ahhoz egyébként egészen más típusú gépek kellenének, mint amilyenekkel a csatornázási művek rendelkeznek - jegyezte meg. Hangsúlyozta: ipari kamerás berendezéseik vannak, és mindent meg tudnak vizsgálni a közcsatorna felől, nincs szükségük arra, hogy bejussanak ingatlanokba.

Az álcsatornások évről évre egyre trükkösebbek: munkaruhába öltöznek, nem létező előírásokra hivatkoznak. Legutóbb például kétévente előírt tisztításra, noha annak gyakoriságát illetően nincs szabály. Megrendelőlapot íratnak alá a gyanútlan emberekkel, és azon csak a folyóméterenkénti tisztítási díjat tüntetik fel. Ha nem hívtunk senkit, és a szennyvíz a háztartásból zavartalanul eltávozik, akkor valamilyen átverésről lehet szó - figyelmeztetett.

Hangsúlyozta: a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozóinak egyenruhája és járműje feliratozott, emellett sorszámmal ellátott belépőkártyával tudják magukat igazolni. Ha valaki ezután is kételkedik, felhívhatja a központi ügyeletet a 80-455-000-s számon.

Forrás: hirado.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.