A programot 2006-ban indítottak útjára, de az utóbbi években kifulladt a kezdeményezés.
A Magyar Turisztikai Ügynökség idén nem szervezi meg a torkos csütörtököt, a korábban népszerű akció weboldala is megszűnt. Ettől függetlenül 2017-ben is adhatnak az éttermek 50 százalékos kedvezményt március 2-án – a torkos csütörtök ugyanis idén erre a napra esik.
2006-ban indította útjára a jogelőd, a Magyar Turizmus Zrt. a torkos csütörtököt, mely egy néphagyomány alapján jött létre: e szerinta húsvéti böjt előtt, a hamvazó szerda utáni csütörtökön még lakmároztak egy nagyot a „népek”.
A kezdetekben kiváló ötletnek bizonyult, hogy a „rendezvény” összefogja a vendéglátással foglalkozó helyeket, akik ezen a napon fél áron kínálták portékáikat.
Valószínű az egyre kevesebb érdeklődő vendéglátós miatt hozta meg a Magyar Turisztikai Ügynökség azt a döntést, hogy nem próbálkoznak meg az esemény megszervezésével. Az éttermek március 2-án így egyedileg szervezhetnek maguknak torkos csütörtököt – ha kedvük éppen úgy tartja.
(Forrás: Sokszínű Vidék)