Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A több mint 100 éves múlttal rendelkező, kukorica-feldolgozással foglalkozó Hungrana Kft. vezetése kiemelt hangsúlyt fektet a kiváló minőségű termékek és alapanyagok gyártása mellett a folyamatos fejlődésre, és munkatársaik számára stabil alapokkal rendelkező cégként kívánja biztosítani a megbízható, állandó munkahelyet.

A Hungranánál vagy ahogy sokáig a megyében ismerték, a Szabadegyházi Szeszgyárban dolgozni mindig is rangot jelentett. Fejér megye egyik meghatározó ipari vállalataként a cég vonzotta a magas szakképesítéssel rendelkező és nyelveket beszélő kollégákat. A mai gyár elődje 104 évvel ezelőtt kezdte meg működését, és bár sokszor átalakult, bővült, fejlődött, az alapok a régiek. Ennek megfelelően sok munkavállaló már több évtizede dolgozik a Hungrana kötelékében, ami lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy igazi, komoly szakemberekkel dolgozhassanak, tőlük sajátítsák el a gyakorlati tudást.

A tulajdonosok és a vezetőség alapelve - a szigorú munkahelyi szabályok betartása mellett - a dolgozói elégedettség maximalizálása, és az egyéni teljesítmények értékelése, hiszen minden kolléga munkája egyformán fontos.

Úgy gondoljuk, a legnagyobb érték a lojális, az elégedett dolgozó, aki mindig egy picit többet teljesít az elvártnál. Ezáltal pedig a szervezet is jobban teljesít, ami egy önmagát erősítő folyamat, de végső soron a fenntartható fejlődést szolgálja. - mondja Reng Zoltán, a cég vezérigazgatója.

A munkaerő megtartása és a szakemberek megszerzése mostanra már minden szegmenst elért, ezért a cégeknek saját stratégiát kell kialakítani a munkavállalók lojalitásának erősítésére.

A Hungranánál számos tréning és továbbképzés mellett lehetőséget biztosítanak a felsőoktatásban továbbtanulni kívánó kollégáknak, tanulmányi szerződés keretében. A 13. havi fizetésen kívül néhány éve mozgó bérrendszer került bevezetésre, valamint a cég cafeteria rendszere is irigylésre méltó. Fontos kiemelni, hogy az éves keretösszeg hazánkban átlagon felüli, de emellett az is ritka, hogy a kollégák bármilyen szolgáltatás közül választhatnak, nincs semmilyen megkötés.

Természetesen mi is érezzük, hogy a munkaerőpiacon egy soha eddig nem tapasztalt helyzet állt elő. Ennek ellenére mi úgy látjuk, hogy - nagyon szerencsésen - abban a helyzetben vagyunk, hogy pont a kiváló munkakörülményeknek, és stabil, folyamatosan fejlesztő és hosszútávon gondolkodó tulajdonosi hátterünknek köszönhetően nagyon kicsi a fluktuáció a vállalatnál. Kollégáimmal együtt úgy véljük, hogy ezt az állapotot meg tudjuk tartani, és sikeresen vészeljük át a következő, kihívásokkal éveket. - mondja Reng Zoltán.

A fenntartható fejlődés elkötelezett híveként a Hungrana munkatársait is bevonva több olyan programot is indított, ahol dolgozói - egyénileg - közvetlenül is tehetnek ennek eléréséért. A szelektív hulladékgyűjtés mellett elektronikus háztartási hulladékot is gyűjtenek, 1000 fa programjuk keretén belül 3 év alatt több tucat fát ültettek a gyár területén belül és körülötte is. Lehetőségéhez képest az ügyiratkezelést elektronikus módon intézik, de ha mégis nyomtatni kell, azt csakis zöld papírra teszik. 2016-ban megalakult a cég CSR csapata is, mely önkéntes munkatársakból áll. Ők, a CSR vezetővel közösen kialakítottak egy több tucat programból álló éves tervet, melyre a vezetés által jóváhagyott pénzügyi keret, valamint a saját szabad idejük áll rendelkezésre. Óriási lendülettel vetették bele magukat és valósították, valósítják meg napról napra a programokat. Itt többek között ruhagyűjtés, iskolai rajzverseny, szőlőcukor adományozás, és még számos érdekes tevékenységre kell gondolni.

Ahhoz, hogy a dolgozók azonosulni tudjanak a cég filozófiájával, céljaival, ismerniük kell azokat. Hisszük, ennek kulcsa a folyamatos és őszinte kommunikáció, mely biztonságot ad és adott az elmúlt évtizedekben is a munkavállalóinknak. Erre folyamatosan nagy hangsúlyt fektetünk. - folytatja a vezető.

A Hungrana minden évben hatalmas összegeket költ munkavállalói egészséges és biztonságos munkakörülményeinek fenntartására, ez alapvető követelmény. Megfelelő védőeszközök, és egyéb biztonsági eszközök nélkül nem lehet felelősen eredményt elvárni senkitől. 

Ezen felül is számos olyan program, tevékenység szolgálja a munkahelyi környezet javítását, ami példaértékű ma hazánkban. Kiváló üzemi konyhánk van, dolgozóinkat vállalati busz szállítja és rendkívül jó az üzemi és házi orvosi ellátásunk is. Kollégáink részére egy üdülő is biztosított a Balaton partján, amely teljes kihasználtsággal működik - mondja a vezérigazgató. (x)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.