Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az internet adta lehetőségek jobb kiaknázását és a fiatalok megszólítását állította programja középpontjába a budapesti Bartók Béla Emlékház március 1-jével kinevezett új igazgatója, Király Csaba.    
 
A Liszt-díjas zongora- és orgonaművész szerdán sajtótájékoztatón ismertette vezetői terveit a II. kerületi, Csalán úti emlékházban. Ezek között szerepel a honlap idegen, köztük ázsiai nyelvekre való lefordítása és a házban tartott hangversenyek élő online közvetítése - hangsúlyozta az informatikus múlttal is rendelkező muzsikus.
 
Az ifjúság megszólítását gyerekprogramokkal, az iskolás korosztálynak szóló zenepedagógiai foglalkozásokkal, valamint a fiatal, pályakezdő előadóknak és zeneszerzőknek nyújtott bemutatkozási lehetőséggel kívánja elérni - mondta Király Csaba, aki Szirányi János 12 éves igazgatósága után vette át az emlékház vezetését.
 
Mint megjegyezte, "hajtóvadászatot kell folytatniuk agilis zenetanárok után", de szerencsére azért akad néhány, ezért ősztől komoly ifjúsági programokat tervezhetnek zenepedagógiai és zenetörténeti előadásokkal, gyerekeknek szóló Bartók-kvízzel és koncertekkel. "A teljes programot és az összesítő plakátokat az őszi tanévnyitóra szeretnénk a tanárok kezébe adni" - tette hozzá.
 
Az őszi ifjúsági programok között lesz Földes Imre zenetudós előadássorozata A kékszakállú herceg váráról, valamint Gombos László zenetörténész sorozata Bartók és a gyermekek címmel.
 
Bartók népzenei örökségének ápolására népdaléneklési versenyt rendeznek a komponista által gyűjtött népdalokból, valamint egész napos népzenei találkozót is tartanak majd, amelyen a hangszeres előadóknak is fontos szerepet szánnak.
 
A fiatal művészeket mesterkurzusokkal és a "fiatal művészek pódiumával" várják. Arra is bátorítják az ifjú muzsikusokat, hogy akár diplomakoncertjüket is rendezzék az emlékházban. A fiatal zeneszerzők szerzői esteket adhatnak - így ősbemutatók is elhangozhatnak -, ami ugródeszka lehet nekik a pályán - magyarázta az igazgató.
 
Király Csaba tovább bővítené az elődje által kiépített kapcsolatokat. "A Bartók Rádióval együttműködési megállapodást szeretnék kötni, mely magában foglalná a koncertek felvételeit és közvetítését is. A Zeneakadémia rektorával, Vigh Andreával is beszéltem, és nagyon támogatóan állt a terveinkhez. Felmerült például kihelyezett órák tartása" - ecsetelte a muzsikus, aki tervei ismertetése előtt néhány rövid Bartók-darabot is elzongorázott.
 
Jövőre lesz a zeneszerző halálának 70. évfordulója, amelyről méltó módon szeretnének megemlékezni - hangsúlyozta. A 2015-ös tervek közé tartozik Kubínyi Tamás Bartók-kutató előadássorozata a zeneszerzőről, elsősorban az ifjúsághoz szólva. Ugyancsak a tervek között szerepel egy nagy magyar zongoristákat felvonultató egész éves sorozat, a meghívottak listája "a fiatal, befutott zongoristáktól egészen Kocsis Zoltánig terjedne" - fogalmazott Király Csaba, aki egy nemzetközi zenei verseny tervét is dédelgeti.
 
Bartók Béla 1932-től 1940-ig lakott a Csalán úti épületben. Az emlékház 1981-es kialakításában ifjabb Bartók Béla, Bartók idősebb fia segített. Az ő végakarata volt, hogy édesapja tárgyi hagyatékának megőrzött darabjait egy helyen állítsák ki. Bartók 125. születésnapjára, 2006-ra, a zeneszerző hazai jogörököse, Vásárhelyi Gábor felajánlásaként az egész ház megújult. Az emlékház első emeletén kialakított 120 férőhelyes hangversenyterem rendszeres koncertek, filmvetítések, zenei témájú előadások helyszíne, a kertben pedig szabadtéri hangversenyeket is rendeznek.
 
Király Csaba a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett orgona-, majd zongoraművészi diplomát 1989/90-ben. Számos hazai és nemzetközi zongoraverseny győztese, Európán kívül koncertezett többek között Japánban, Kínában és Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint Egyiptomban és Indiában is. Eljátszotta Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert valamennyi zongoraszonátáját, Liszt és Bach összes orgonaművét, a Bartók Emlékházban pedig Bartók összes zongoraművét.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.