Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Ország Tojása történelmünket; hazánk múltját és jelenét közvetíti felénk, összesen 79 gondolatban. Az Európa legjobb tojáskészítőjeként számon tartott Zsigóné Kati egy éven át dolgozott Az Ország Tojásának alapját adó különleges strucctojáson. Az alkotás elkészítése során 11 különböző technikát alkalmazott, amely világszinten is egyedülálló. Mások mellett aranypatkók, faragások és miniatűr pontok is láthatóak rajta. Az Ország Tojásán látható motívumok, képek és jelek őseink útján haladva mesélik el a magyarság történelmét, így szeretné gazdagítani Magyarország kincseit, művészi értékeit.

Kedden egy sajtótájékoztatón mutatta be Az Ország Tojását Zsigóné Kati népi iparművész, „A Tojásdíszítés Királynője, „Az Ország Nyuszija”, akit Dubaiban a világ 5 legjobb tojásdíszítője közé választottak, Európában, pedig a legjobbnak.

Az Ország Tojásának alapját adó különlegesen nagyméretű strucctojáson Zsigóné Kati több mint egy éven át dolgozott. Maguknak a motívumoknak a felrakása négy hónapot vett igénybe. A művész kiemelte: remekművével célja, hogy a Magyar Állam tulajdonába kerüljön, és hogy a világ számos pontján megtekinthető legyen kiállításokon is.

"Azért tojás, mert a tojás egy csoda, a kezdet és a vég jelképe. A nézőt azonnal magával ragadja bámulatos szépségével, különlegességével, míves kidolgozásával, beszédességével. Elmondhatjuk, hogy őseink útján haladva szól hozzánk, a sokat mondó, páratlan alkotás. Mi vagyunk benne, - történelmünk, - a Magyar nép sorsa, élete, ezért látványa melengeti szívünket. A világnak pedig, örökkön mesél rólunk tisztán és érthetően: motívumokkal, képekkel, jelekkel" - mondta Zsigóné Kati, aki nagyon büszke arra, hogy történelmet írt az alkotással.

Európa legjobb tojásdíszítője kiemelte: Az Ország Tojásának megjelenése elsődlegesen a Húsvéthoz kötődik Jézus halála és Feltámadásának ünnepe miatt, azonban mondanivalója alapján szorosan kötődik Államiságunk Ünnepéhez, augusztus 20-hoz is. A 8 fő motívum egyike Államalapító István Királyunk, ő volt Nemzeti egységünk megteremtője. 2018-ban Az Ország Tojásával tisztelgünk halálának 980. évfordulóján.

A kecskeméti művész Az Ország Tojása elkészítése során 11 különböző technikát alkalmazott, amely világszinten is egyedülálló.

"Van köztük olyan, amelyik egyáltalán nem ismert országunkban, még is feltettem, annak okán, hogy gyönyörűségével elkápráztasson minden nézőt, - jöjjön az a világ bármely tájáról. Jelentése nem kisebb, mint teljesüljön abbéli kívánságom, hogy a Magyarnak mindig legyen kenyere. Erre a miniatűr apró pontokkal: „magokkal” sarkaltam jobb termésre a természetet. Az Ország Tojása történelmünket; hazánk múltját és jelenét közvetíti felénk, összesen 78 gondolatban" - nyilatkozta Zsigóné Kati, aki hozzátette: Az Ország Tojásán mások mellett aranypatkók, faragások és miniatűr pontok is láthatóak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.