2013.10.14. /

Az egyik első közösségi mezőgazdálkodási csoport két éve szövetkezetté alakult, de itt nem állnak meg. A miskolci szövetkezet bioétkezdét, családi napközit és helyi termék boltot is szeretne nyitni a borsodi megyeszékhelyen.

 

image

A herencsényi Ökotársuláshoz hasonlóan a miskolci Eleven Föld Szövetkezet is különbözik a korábban bemutatott közösségi mezőgazdasági csoportoktól. A közösség tagjai (a termelők és a vásárlók) itt szövetkezetbe tömörültek, a koordinálást a szövetkezet végzi, ahonnan a szappantól kezdve a zöldségen át a sajtokig mindenféle terméket kapnak heti rendszerességgel.

A szövetkezetet alkotó közösség magja az egyik első közösségi mezőgazdálkodási csoport volt Magyarországon. A tagokat itt nemcsak ismerősi, baráti szálak fűzik össze. Erős közösség alakult, akik a testi-lelki egészségen felül szerettek volna példát is mutatni: egy felelős, tudatos fogyasztói magatartás példáját.

„Tulajdonképpen egy termelő-fogyasztó közösségről beszélünk. A termékeket szállító termelők maguk is tagjai a szövetkezetnek. Terveink között szerepel, hogy tovább bővítjük a termelők listáját, olyan gazdákkal is felvesszük a kapcsolatot, akik nem tagjai a szövetkezetnek. Jelenleg 6 termelővel dolgozunk, akik között már most is van olyan beszállítónk, aki nem tag, de azért jellemzően a közösségen belül próbáljuk megoldani azoknak a termékeknek a beszerzését, amelyekre szükségünk van” – mondja Kolostori Gábor, az Eleven Föld Szövetkezet vezetője.

A közösségi mezőgazdaság különböző modellje Nyugat-Európa egyes részein már évtizedes tapasztalatra tekintenek vissza, de az utóbbi néhány évben egyre több magyar példát is találni: gazdálkodók és vásárlóik alkotnak közösséget, hogy így segítsék egymást. A hosszú távú elköteleződésért cserébe a termelők biztos megélhetést, a fogyasztók pedig megbízható helyről származó, jó minőségű élelmiszert kapnak. Mivel környezetkímélő technológiát alkalmaznak, a fogyasztók jó minőségű, egészséges, helyi élelmiszerhez jutnak, csökken a környezetterhelésük is a rövid szállítás és a csomagolás mellőzése révén. Ezek a rendszerek egyúttal támogatják a helyi kisközösségek kialakulását, erősítik a lokális gazdaságot, és segítik a vidéki térség fennmaradását.

A csatlakozó termelőknek többféle kritériumnak kell megfelelniük. „Fontos, hogy helyi termék legyen, személyesen is ismerjük a gazdát, illetve lehetőleg biogazdálkodásból származzon, de nem előírás a bio minősítés megléte” – teszi hozzá.

A termelők számára az a cél, hogy a szövetkezeten keresztül értékesítsenek mindent, de egyelőre más értékesítési csatornáik is vannak. A Bioéléskamra gazdája, Szeles Attila, aki kezdetektől tagja a közösségnek, idén körülbelül heti 15 ládát ad el a társuláson belül, a többit a biopiacon próbálja meg értékesíteni.

„A vásárlók tudják előre, hogy mi lesz a dobozban, de arra is van lehetőségük, még ha ritkán élnek is vele, hogy cseréljenek vagy rendeljenek hozzá még valamit. Nagyon rugalmasak a tagjaink. A paradicsomszezonban például volt olyan, hogy csak paradicsom volt a ládákban, és nem volt rá panasz” – osztotta meg tapasztalatait Attila.

Bioétkezde, családi napközi, helyi termék bolt

A termékek, termények nagyjából 20-25 család között oszlanak meg, és a későbbiekben szeretnék ezt kibővíteni. A többi közösségi mezőgazdálkodási csoporthoz hasonlóan itt is kisgyerekes családokból áll a közösség markáns része, de mivel a fővárosi, főváros közeli csoportokhoz képest jóval árérzékenyebb térségről van szó, a hozzájárulás is alacsonyabb.

„Éppen azon dolgozunk, hogy a hozzájárulást közösségi munkával is ki lehessen váltani, így akik rosszabb anyagi körülmények között vannak, azok is tudnak csatlakozni, vagy ha egy tagunknál történik valami a családban, ami miatt megcsappan a családi kassza, akkor se kelljen megválni a tagságtól” – mondja Kolostori Gábor.

image

Hosszú távú terveik között olyan projektek is szerepelnek, amelyek munkát adhatnak tagjaiknak. Ezek közül az egyik egy családi napközi lenne (nemcsak a tagok gyerekeinek), és emellett egy miskolci bioétkezdét is szeretnének nyitni.

„Mivel az emberek keveset főznek, kevésbé is használnak a konyhában nyers zöldségeket. A tudatos fogyasztói attitűdöt ilyen kerülőúton szeretnénk terjeszteni. A leendő konyha arra is alkalmas lesz a terveink szerint, hogy megmutathassuk, milyen ételeket lehet készíteni ezekből a terményekből, egyszerűen” – mesél terveikről a szövetkezet vezetője.

A bioétkezdéhez kapcsolódna egy helyi termék bolt is, ahová a termelők közvetlenül tudnának beszállítani, és ahol a ládás kiszállítást is koordinálnák.

Kép: Elevenföld Szövetkezet

 

image  image

 

Authors: Tudatos Vásárló

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...
2025 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,7 millió vendég közel 3,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 3,5, a vendégéjszakáké 1,9 százalékkal...
Magyarország rendkívül jelentős versenyelőnyre tesz szert azzal, hogy majdnem fél évszázad után újra kutatóűrhajóst küld a világűrbe Kapu Tibor személyében ezen a történelmi jelentőségű napon –...
A felhős tájakon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

A címlapról

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.