Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Cziffra György Fesztivál Életmű és Tehetség-díjai

2019-ben harmadik alkalommal kerülnek átadásra

Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, Magyarország Érdemes művésze kezdeményezése nyomán hagyományteremtő szándékkal alapították meg a fesztivál díjait 2017-ben, amelynek célja a pályájuk elején álló tehetség támogatása, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató emberi teljesítmények elismerése mind erkölcsileg, mind pedig anyagi hozzájárulással. A zsűriben hazánk elismert és nagyra becsült művészeit, tudósait és intézményvezetőit tisztelhetjük. A nemes ügy három önkormányzat támogatásával valósul meg: Budapest Főváros 13. kerületi Önkormányzata, a Kőbányai Önkormányzat és Budafok-Tétény Önkormányzata.

A Cziffra Fesztivál Életműdíját az egyetemes kultúra megőrzésében, ápolásában tett munkásságuk elismeréseként a zenei élet kiemelkedő értéket képviselő művészeinek, kulturális szakembereinek, előadások, illetve társaságok, együttesek rendezőinek vagy alapítóinak ítéli oda a zsűri.

Korábbi díjazottak

  • Vásáry Tamás zongoraművész (2017)
  • Jakobi László csellóművész, hangversenyrendező (2017)
  • Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész (2018)
  • Csonka András, a Zeneakadémia Kulturális Igazgatója (2018)

A Cziffra György Fesztivál Tehetség-díjat évente két hangszeres művész kaphatja kimagasló teljesítményért, 32 éves korig.

Korábbi díjazottak 

  • Ránki Fülöp zongoraművész (2017)
  • Kállai Ernő hegedűművész (2017)
  • Devich Gergely gordonkaművész (2018)
  • Horti Lilla operaénekes (2018)

A díj egymillió forintos pénzjutalommal és emlékplakettel jár, amelyek átadására ünnepélyes keretek között a Cziffra Fesztivál gálahangversenyén, 2019. február 24-én a Zeneakadémia Nagytermében kerül sor. A szervezők a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várják a jelöltek 1500 karakteres szakmai önéletrajzát, valamint 300 dpi felbontású fotóit 2019. január 18-ig. További információ: http://cziffrafesztival.hu/dijak/

Az a befogadó, műfajilag nyitott művészetszemlélet és innovatív munkamódszer, amellyel Cziffra György élt és dolgozott, jellemzi a fesztivált is: a klasszikus zenei koncertek mellett minden évben improvizatív és jazzestek, kiállítások is helyet kapnak, a rendezvénysorozat kiemelt megjelenést biztosít a fiatal művészeknek, és figyelmet fordít a gyerekek klasszikus zenei műveltségének fontosságára is.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.