Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Anthony Bourdain Budapest
Anthony Bourdain Budapest

Vasárnap lement a teljes műsor a CNN-en, ami 45 percen keresztül Magyarországgal és Budapesttel foglalkozik: szerencsére nem lett kínos, de azért hagy maga után kívánni valót. A három Emmy-díjjal kitüntetett műsornak ez már az ötödik évada, és elég válogatott társaságba került Budapest, az amerikai Bourdain alig forgatott ugyanis európai városban, Koppenhágát és Lyont kivéve, illetve volt egy egész rész Spanyolországról. Bourdain, aki eredeti szakmáját tekintve séf, általában inkább a világ távolabbi, eldugott helyeit keresi fel.

Az egész műsorhoz egyébként Zsigmond Vilmos személye szolgáltatja a keretet, Bourdain végig vele beszélget, és az ő életén keresztül ismerjük meg Budapestet, illetve a magyar történelmet. Bourdain először is Budapest szépségén ájuldozik, hogy persze neki mondták, hogy mennyire szép ez a város, de hát azt nem gondolta, hogy ennyire elképesztően gyönyörű. Ahogyan ő mondja, ha lenne olyan, hogy building porn (épületpornó) az biztosan itt lenne. Mindehhez halk cimbalom szól a háttérben, megkönnyeztük. Bourdain az állandó poént is ellövi, hogy akkor most melyik Buda és melyik Pest, amit a külföldiek mindig olyan nehezen jegyeznek meg. Pedig ennél egyszerűbb dolog nincs.

Bourdain viszonylag gyorsan enni kezd, először a New York kávéházban, ahol felidézik Budapest letűnt, dicső múltját, majd belevágnak a libamájba. Libamájat ugyanis minden utcasarkon lehet enni Magyarországon, „minden menüben ott van, és nagyon jó”. Ez mondjuk enyhe túlzás. Másodiknak bárányragu levest eszik, amit a New York kávéházban, Wolf Andrástól mi is szívesen ennénk, főételnek pedig Bourdain malaccsülköt választott. Nem igaz tehát, hogy csak kifőzdében habzsolt és palacsintát tömött, kipróbált igazi fine dining helyeket is, de tény, hogy ennél sokkal jobban el volt ájulva a rántott hústól.

Íme az angol nyelvű videó:

{youtube}https://www.youtube.com/watch?v=KrQk3YaOD1M{/youtube}

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.