Ideiglenesen bezárták Budapesten a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, mert baleset- és életveszélyes - jelentette be Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének (Nöri) főigazgatója a helyszínen. A sírkert csak addig lesz zárva, amíg sikerül legalább a fő útvonalakat biztonságossá tenniük.
A Nöri elnöke az MTI híradása szerint közölte, a hathektáros temető teljes egészében műemlék, 24 sír pedig a Nemzeti Sírkert részeként is oltalom alatt áll. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke elmondta, az intézettel közös céljuk - és erről csütörtökön egy megállapodást is aláírtak -, hogy a temető a világörökség része legyen. A temető rendbetételében pedig a Mazsihisz szakmai partnere szeretne lenni a Nörinek, hogy a felújítás során biztosítsák a zsidó vallás törvényeinek betartását.
Heisler András szerint a Salgótarjáni utcai temető szimbolizálja a magyar zsidóság aranykorát Magyarországon. A sírok és műemlékek által kijelölt úton a zsidó emancipáció és a magyar polgárosodás útját is végig lehet járni.