Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mindössze két hét választja el a film szerelmeseit, hogy a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon 34 friss, izgalmas és kihagyhatatlan mozit nézhessenek meg.

Aki ismeri, annak nem kell bemutatni a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált, aki azonban még nem volt szemtanúja a versengő külföldi filmek “összecsapásának” most április 6-13 között teheti meg Budapesten a szokásos helyszínen, azaz a Toldi Moziban, az Urániában és új helyszínként a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Ódry Színpadán, amely a Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE nevet kapta a keresztségben.

A filmfesztivál idei jelmondata, a “Fesztivál, ami összeköti a világot” nem kizárólag képletesen értendő, hiszen 27 ország filmjeit hívták most meg a szervezők, számszerűen 34 alkotást nézhetünk majd meg hat kategóriában – mesélte Horváth György fesztiváligazgató. A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanicon idén 7 film versenyez majd a Hullámtörők-díjért, melynek odaítéléséről a háromtagú zsűri, Frédéric Strauss francia kritikus, Dragomán György író és a zsűri elnöke, Enyedi Ildikó fog dönteni.

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál  -  Óriás (svéd film)

Titanic Nemzetközi Filmfesztivál – Óriás (svéd film)

Kezdésnek rögtön egy svéd filmet láthatunk az Óriás címmel, de vetítenek Oscar-jelölt filmeket, Ewan McGregor (Amerikai pasztorál), Koncsalovszkij (Édenkert) és Jim Jarmusch (Gimme Danger) egy-egy munkáját és dokumentumfilmet David Lynch-ről és Leonard Cohenről. Utóbbi rendezője, Tony Palmer elkíséri filmjét a Titanicra.

A fesztiválon láthatjuk első ízben Török Ferenc 1945 című alkotását – a rendező számára megtiszteltetés és evidencia volt, hogy filmjét a Titanicon mutatják be először, hiszen mindig is ez volt az a mustra, amelyen sok magyar filmes mellett ő is itt kapott igazi kitekintést a világra. Ahogy mondta, kissé tart saját filmje magyar fogadtatásától, hiszen az egy kényes történelmi időszakban játszódik.

Török Ferenc 1945 című filmjének egy jelenete. Fotó: Miami Jewish Film Festival

Török Ferenc 1945 című filmjének egy jelenete. Fotó: Miami Jewish Film Festival

Újdonságnak számít, hogy az eddigi kategóriák mellett Titanic dox néven a zenés dokumentumfilmek is bemutatkoznak, amelyeket eredeti nyelven vetítenek.

A gazdag válogatás számos díjnyertes alkotást is tartalmaz. Bemutatják Koncsalovszkij Édenkert (Paradise) című holokausztdrámáját, mely tavaly a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt nyerte a Velencei Filmfesztiválon. Két Oscar-jelölt amerikai film – Annette Bening főszereplésével Mike Mills XX. századi nők, valamint Jeff Nichols Loving című alkotása – is a Titanicon lesz először látható, de jön a Nyers (Raw) című francia arthouse horror, mely megnyerte a FIPRESCI-díjat a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon és Torontóban is nagy visszhangot keltett, mikor a nézők közül többen is elájultak.

Amerikai pasztorál

Amerikai pasztorál

A legendás angol rendező, Terence Davies A lélek saját társat választ (A Quiet Passion) című drámájában Emily Dickinson életét mutatja be, ugyanebben a szekcióban látható majd egy különös hangulatú észt krimi Anya címen; Ewan McGregor pedig Philip Roth azonos című regényéből készítette az Amerikai pasztorál című alkotást. A koreai film szerelmesei semmiképp ne hagyják ki az 1923-ban játszódó Árnyak ideje (The Age of Shadows) című filmet, melyben a japán megszállás alatt álló Koreában nagy vihart okoz a japán gyarmatosítás szimbóluma, a csongnói kerületi rendőrkapitányság felrobbantása vagy a Kokszongi siratót (The Wailing), melyben egy békés tengerparti faluban az emberek elkezdik megölni egymást látszólag minden ok nélkül. Igazi csemegének ígérkezik a brazil Mad Max-típusú a Szent, a Gonosz és a Motoros (Holy Biker) és Az alagút végénél (At the End of the Tunnel) című argentin bankrablásos thriller.

A fesztivál megszervezéséhez az NKA, az EMMI, a KKM és Budapest Főváros nyújtott támogatást, a teljes program már most nyilvános a titanicfilmfest.hu weboldalon.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.