Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A katasztrófavédelem évről évre szorosabban működik együtt az önkéntes tűzoltó egyesületekkel (ÖTE), az idei évben eddig bekövetkezett káresetek 12 százalékának felszámolásában működtek közre. 

Az önkéntes egyesületek között 45 olyan van jelenleg, amelyik már önállóan, vagyis a hivatásos tűzoltóegységek jelenléte nélkül is beavatkozhatnak. Munkájukhoz természetesen évről évre több támogatást is kapnak.A hatályos szabályok szerint azok az önkéntes tűzoltó egyesületek végezhetnek tűzoltási és műszaki mentési szaktevékenységet, amelyek együttműködési megállapodással rendelkeznek a munkájukat irányító és felügyelő hivatásos tűzoltó-parancsnoksággal. Ezek az egyesületek SMS-ben kapják meg a bekövetkezett esetekről szóló riasztást, ami jelentősen lerövidíti az önkéntesekből álló egységek reagálási idejét.
 
2017 első félévében csaknem 19 ezer eseményről értesítette a katasztrófavédelem az önkéntes tűzoltó egyesületeket. Az önkéntesek ezek 19 százalékához, vagyis több mint 3 ezer 600 káresethez vonultak. Az országban bekövetkezett esetek 12 százalékánál dolgoztak önkéntes tűzoltók, és ez az arány évről évre javul.
 
Jelenleg az országban 45 olyan önkéntes tűzoltó egyesület van, amelyik vállalta az önálló beavatkozással járó kötelezettségeket és feladatokat. Közülük 26-an évente legalább 4 ezer 500 órányi, míg a másik 19 ÖTE legalább 3 ezer órányi készenlétet vállalt. Ezek az egyesületek összesen 138 település és négy fővárosi kerület mentő tűzvédelmi feladataiban vesznek részt, az együttesen 4 ezer négyzetkilométernyi területen 630 ezer ember él.
 
Ahhoz, hogy egy egyesület az önálló beavatkozásra jogosulttá váljon, igen szigorú feltételeket kell teljesítenie. Rendelkeznie kell tűzoltásvezetővel, megfelelő gépjárművezetővel, elegendő számú beavatkozó tűzoltóval és gépjárművel, valamint alkalmas felszereléssel, ezen felül felkészültségét évente gyakorlaton is bizonyítania kell. A tapasztalat azt mutatja, hogy az önkéntes egyesületek jellemzően a vállaltnál több időt töltenek készenlétben. A beavatkozó önkéntes egyesületek 1118 káreset felszámolásában vettek részt, 434-et önállóan oldottak meg, minden esetben szakszerűen. A statisztikákból az is kiderül, hogy az esetek többségében jóval hamarabb megkezdik a vonulást, mint ahogy azt vállalták.
 
Összességében elmondható, hogy az önkéntes tűzoltó egyesületek nagyon fontos szerepet töltenek be a mentő tűzvédelmi feladatok ellátásában, ráadásul évről évre aktívabban teszik mindezt. A számokból egyértelműen kiderül, hogy ahol beavatkozó ÖTE tevékenykedik, ott hamarabb megkezdődik a kárfelszámolás, illetve tervezhető plusz erőt jelentenek a hivatásosok számára a közös beavatkozásoknál.
 
Fotó: Illusztráció - FKI Videócsoport

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.