Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A termesztőknek és a tőlük vásárló szupermarketeknek is lépéseket kell tenniük azért, hogy az Európába érkező terményeket, jelen esetben a zöldbabot, méltányos körülmények között termesszék.

A marokkói zöldbabtermesztők gazdaságilag és a kereskedelmi kapcsolataikat tekintve is stabilak, vonzó növekedési kilátásokkal és rendes profittal. A munkaerő kizsákmányolása azonban az egész szektorra jellemző. Az ültetvényeken, az üvegházakban és a csomagolóüzemekben dolgozó munkások körülményei komoly változtatásokat igényelnek.

A termesztő vállalatoknak sürgősen felül kell vizsgálniuk az egészségügyi ellátás, a gyerekfelügyelet, az utaztatás körülményeit, a vegyvédő felszerelések rendelkezésre állását és használatát, a szálláskörülményeket, a munkaórák számát, a bérezést és a szerződéseket. Emellett erőfeszítéseket kell tenniük a munkásokkal és a szakszervezetekkel ápolt viszony javítása érdekében.

A termesztők felelőssége a bérezésben és a munkaidő korrekt elszámolásában

A munkások bére túl alacsony. A megkérdezett dolgozók havi bért kapnak, amely magában foglalja a túlóra díjakat, de így is alacsonyabb, mint a marokkói agrár minimálbérszint (SMAG), és a nemzeti szegénységi küszöb szintjén vagy az alatt van. Ez ugyan hivatalosan nem mond ellent az ENSZ munkaügyi szervezete, az ILO megfelelő egyezményének, de nem éri el az ILO multinacionális vállalatokra és szociálpolitikára vonatkozó alapelvek háromoldalú nyilatkozatában megjelölt megélhetési bérszintet.

A munkások minden vállalatnál hivatalosan napi 8 órát dolgoznak heti hat napon, de a munkanap akár 14 órás is lehet a csúcsszezonban. A munkások beszámoltak olyan időszakokról is, amikor a napi 14 óra munka vált normálissá. A nemzeti szabályozás ellenzi a napi több mint 10 óra munkát és a rendszeres heti 60 órát meghaladó munkavégzést.

Sok munkásnak kell túlóráznia, és sokan azt állítják, hogy ezt nem önként vállalják. Az 29-es és 105-ös ILO egyezmények, amelyek tiltják a kényszermunka mindenfajta formáját. Ugyanakkor azt is kimondják, hogy ha a vállalatok a túlórára vonatkozó nemzeti szabályoknak megfelelnek, az ILO egyezményt sem szegik meg.

Ezért, hacsak nem végletesen hosszú munkanapokról van szó, nem lehet azt mondani, hogy a termesztő vállalatok egyértelműen megszegik a munkajogi szabályokat. Ám az ILO 29-es egyezményének második paragrafusa kimondja, hogy tilos megfélemlítéssel kikényszeríteni a munkát, pedig a munkások elmondása alapján úgy tűnik, pont ez történik. A helyzet tehát több szempontból is problémásnak tűnik.

A szerveződéshez és az egészséghez való jog

A szakszervezeti jogok minden kétséget kizárólag sérülnek: a legtöbb vizsgált vállalat ellenséges a szakszervezetekkel szemben. A legrosszabb esetben nem engedélyezett a működésük, de a legjobb esetben sincs párbeszéd a legprogresszívebb szakszervezettel, és nincsenek kollektív tárgyalások.

Az ILO munkaegészségügyi egyezményét is számos alkalommal megsértik, amikor veszélyes körülmények között utaztatják a munkásokat, vagy amikor növényvédő szerek hatásainak teszik ki őket azért, mert vagy nem elérhetőek a védőfelszerelések számukra, vagy nem mindig használják ezeket. Sokszor a munkahelyi egészségügyi ellátás sem megfelelő.

A vállalatok számos esetben a nemzetközi munkajogi szabályokat is megszegik, mert nincsenek szerződések, munkakönyvek és nincsenek bejelentve a dolgozók a nemzeti társadalombiztosítási alapnál.

A kutatásban vizsgált vállalatok közül a holland Quality Bean Maroc a versenytársakénál jobb orvosi ellátást és egyéb szolgáltatásokat biztosít a munkásoknak, jobban elismeri a munkások jogait, de még itt is javítani kell a körülményeket.

A szupermarketláncok felelőssége

Ha a vezető európai szupermarketláncok beszerzéseik során nyomott áron vásárolnak, és kizárólag az ár alapján döntenek, a termelőknek sem lehetőségük, sem indíttatásuk nincs munkásaik körülményeinek javítására.

Ezért a szupermarketláncoknak is kell lépéseket tenniük:

  • Járjanak el megfelelő gondossággal, független szakértőkkel és kellő szigorral vizsgálják ki a munkások helyzetével kapcsolatos problémákat a zöldség- és gyümölcsellátási láncban.
  • Legyenek átláthatóbbak a beszállítói kapcsolataik, hogy külső szakértők is folytathassanak vizsgálatokat a munkakörülményeket és a kereskedelmi eljárásokat illetően.
  • Tegyék lehetővé több érdekelt fél, illetve érintett bevonását a nem megfelelő munkakörülmények és kereskedelmi eljárások azonosítása és megszüntetése érdekében.
  • Biztosítsák, hogy a felvásárlási módszereik nem vezetnek a munkakörülmények romlásához, és nem akadályozzák a helyzet jobbítása érdekében tett lépéseket.
  • Ha a kereskedelmi eljárásaikra vonatkozóan etikai kódexet írnak alá, biztosítsák, hogy a kódex előírásai és azok végrehajtása az EU országokon kívül is érvényesüljön.
  • Tűzzenek maguk elé ambiciózus célokat a társadalmi felelősségvállalás területén, vessék magukat alá globális minősítő rendszereknek.
  • Beszállítói láncukat a fejlődő országokból induló zöldség- és gyümölcsellátási láncok esetében is minősíttessék minden termékre, ne csak bizonyos árukra.
  • Javítsák a vállalat által követett társadalmi felelősségvállalási elvek megvalósításának átláthatóságát, és lehessen nyomon követni azokat az intézkedéseket, amelyeket az elvektől eltérő gyakorlatok orvoslására hoztak. Használják a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés rendszerét arra, hogy társadalmi felelősségvállalási elveikről és gyakorlataikról beszámoljanak.
  • Tegyenek lépéseket a jobb szabályozásért, a szabályok betartatásáért, ne csak a saját országaikból származó beszállítók, hanem a fejlődő országokból származó zöldség- és gyümölcsbeszállítók védelme érdekében is. 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.