Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján egy újságírói kérdésre azt mondta: szólnak érvek amellett, hogy a Lánchídon csak buszok és kerékpárosok közlekedjenek.

A baloldali főpolgármester szerint minimális a forgalom a Lánchídon a többi hídhoz képest, a közösségi közlekedés viszont használja. Az M1 által megkérdezett autósok felháborítónak tartják az újabb terveket.   A pesti alsó-rakparton most is nagyon lassan halad a kocsisor. A főpolgármester tervei szerint pedig hamarosan sehogy sem fog. Karácsony Gergely ugyanis autómentesítené a rakpartot. És nem ez az egyetlen terve.

Lánchíd lezárva. Ez a tábla fogadja az autósokat most még a felújítás miatt. A főpolgármester tervei szerint azonban ez tartósan is így maradhat.

Karácsony Gergely egy szerdai sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy a rakpart után a Lánchídról is kitiltaná az autókat. Az M1 Híradója megkérdezte az autósokat, mi a véleményük Karácsony Gergely ötletéről:

 

„Hú hát ezt nem tudnám a tv-ben elmondani, tehát kisípolnátok, nem véletlenül dobálták meg őt almával. Borzasztó”.

„Szerintem sokkal nagyobb káosz lenne és sokkal nagyobb légszennyezettség az egész városban ezeket a helyeket lezárná” – fogalmaztak az autósok.

Karácsony Gergely azonban szakmai érveket emleget. Tervei szerint a Lánchídon csak tömegközlekedési eszközök, kerékpárosok és gyalogosok közlekedhetnének.

„Tekintettel arra, hogy a Lánchídnak a gépjárműforgalomban betöltött szerepe minimális, viszont az egész történelmi belvárosnak a közösségi közlekedés szempontjából kulcskérdés a Lánchíd helyzete, szólnak emellett szakmai érvek” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.

Közben hatalmas dugók jellemzőek Budapest belvárosában. A Lánchíd és a rakpart lezárása pedig még drasztikusabb állapotokat idézne elő. Erről már a Magyar Autóklub alelnöke beszélt.

„Hogyha ezt a forgalmat áthelyezik valahova, és márpedig az áthelyezés úgy van elképzelve, hogy Bajcsy-Zsilinszky útra, illetve a kiskörútra helyeződik át ez a forgalom, akkor ott ez majd teljesen ellehetetlenül. Arról nem is beszélve, hogy ez a forgalom ott olyan környezetvédelmi károkat fog okozni, ami nyilvánvaló, hogy nem kívánatos a lakosság részéről, arról nem is beszélve, hogy balesetvédelmi szempontból is gondokat fog okozni” – mondta Kenderesy János a Magyar Autóklub alelnöke.

(hirado.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.