Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nagycsaládosok autóvásárlását támogató kormányzati program hatására az új autók piaca több ezer darabbal bővülhet már az idén a magyarországi autókereskedők várakozásai szerint.

Járműkereskedő cégek tapasztalatai szerint február óta ugrásszerűen emelkedett a vásárlói érdeklődés és ajánlatkérés a márkakereskedésekben a családi modellekre vonatkozóan, ami egyértelműen a családvédelmi akcióterv bejelentésének tulajdonítható.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a közelmúltban ismertette az autóvásárlási akció részleteit, ez alapján már a kereskedések is differenciált ajánlatokkal állhatnak elő.

Egyterű, kisbusz, dobozos, városi terepjáró

Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy több kategória is szóba jöhet a nagycsaládosok számára, az egyterű gépjárművektől egészen a nagyobb szabadidő autókig. Saját, 18 márkát tartalmazó kínálatukból például 25 modell felel meg a kormány által megfogalmazott feltételeknek – közölte.

A modellek többsége a jelenleg népszerű városi terepjárók kategóriájába tartozik - ismertette. Ebben a kategóriában a legtöbb modell hétszemélyes változatban is elérhető – hívta fel a figyelmet –, például a Honda CR-V, a Hyundai Santa Fe, a Kia Sorento, a Mitsubishi Outlander, a Nissan X-Trail, a Skoda Kodiaq, a Seat Tarraco vagy a Volvo XC90 és a Peugeot 5008.

A könnyebben átalakítható egyterű gépkocsik esetében is növekedést hozhat az akció - jelezte. A húzómodell itt valószínűleg a Dacia Lodgy lesz – vélekedett, hozzátéve: olyan egyterűek közül lehet választani, mint a Fiat 500L Living, a Renault Grand Scenic, vagy a 10 millió feletti kategóriából a Renault Espace, a Seat Alhambra.

A kisbusz-kínálat ugyancsak felkeltheti a családosok érdeklődését, ilyen lehet a Fiat Ducato, a Fiat Talento, a Peugeot Traveller, a Peugeot Expert és a Peugeot Boxer kombi változatai, a Renault Trafic, a Nissan Evalia vagy a Nissan NV200 kombi.

Megjegyezte: a gyártók egykori "dobozos" autókat is tovább alakítottak annak érdekében, hogy a vevői igényeket minél jobban kielégítsék, és személyszállításra is alkalmasak legyenek, így jöhet szóba a Fiat Doblo Panoráma és a Peugeot Rifter.

Széles az árskála

Rámutatott: nemcsak a modellpaletta sokszínű, hanem az árak is széles spektrumon mozognak. A szabályoknak megfelelő legolcsóbb autó jelenleg 3,5 millió forintért érhető el, de a vevők jóval 10 millió forint feletti kínálatból is választhatnak.

A Duna Autó Zrt. 30 éve van jelen az autópiacon, óbudai telephelyén 18 márka kereskedése és 21 márkaszervize működik. A cég 2018-ban mintegy 5000 autót értékesített, ebből 4500 új autó volt. Éves árbevétele 2018-ban elérte a 25 milliárd forintot.

A magyarországi újautó-piac egyik legfőbb szereplője, a Volkswagen konszern márkáinak importőre, a Porsche Hungaria szintén arról számolt be, hogy a Volkswagen, VW haszonjármű, Skoda, SEAT és Audi kereskedéseknél érezhetően megnőtt a vevői érdeklődés.

Vérten Sándor kommunikációs igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a jogszabály végrehajtása még módosulhat, de már látszik, hogy az akció bejelentésére a piac megmozdult, ez jó néhány ezerrel növelheti az eladott új autók számát.

A Porsche Hungariához tartozó márkakereskedők valószínűleg jó néhány száz darabos eladást köthetnek majd a családvédelmi akcióhoz – tette hozzá.

Megjegyezte: a márkák eladását ugyanakkor eltérő mértékben fogja felpörgetni a lehetőség, hiszen különbözik a vevőkörük. Az importőr arra számít, hogy az akció keretében főleg a Skoda és a Volkswagen modellek fogynak majd jobban.

Elmondása szerint az importőrhöz tartozó valamennyi márka rendelkezik olyan modellel, amely az akció szabályainak megfelel, és a nagycsaládosok érdeklődését felkeltheti. Ilyen a Volkswagen Sharan és a Touran, a VW haszonjárművek közül a Caddy, a Caddy Maxi, az Audi Q7, a SEAT Alhambra és a Tarraco, a Skoda Kodiaq és a Kodiaq RS.

Egyedi akciók is várhatók

Vérten Sándor jelezte: a márkakereskedők várhatóan egyedi ajánlatokkal is fokozzák majd az akció sikerét.

A Porsche Hungariához tartozó csaknem 100 autókereskedés mintegy 37 ezer gépkocsit adott el 2018-ban. A Porsche Hungaria Kft. árbevétele tavaly elérte a 330 milliárd forintot a cég korábbi tájékoztatása szerint.

Forrás: csalad.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.