Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Kúria szerdán bűncselekmény hiányában mentette fel a népellenes bűntett miatt 1950-ben elítélt Bokor Lajost, aki az akkori vádak szerint besúgásra vette rá Rajk Lászlót az 1930-as években.

Bokor Lajos 1950. június 6-án, a másodfokú, jogerős ítélet kihirdetésének napján hunyt el a váci börtönben, a hivatalos dokumentumok szerint agyvérzésben, a szerdán eljárt ügyész megfogalmazása szerint sok sorstársához hasonlóan "tisztázatlan körülmények között".


    Rajk László a második világháború előtt az illegális kommunista párt tagja volt, a világháborút követően állt a belügyi és a külügyi tárca élén, majd koholt vádakkal eljárás indult ellene, melyben halálra ítélték és 1949. október 15-én kivégezték. Rehabilitálására 1955-ben került sor, 1956. október 6-ai újratemetése a Rákosi-rendszer elleni százezres tömegdemonstrációvá és az október 23-án kitört forradalom egyik előzményévé vált.
    Bokor Lajos a Rákosi-rendszer igazságszolgáltatása szerint az 1930-as években részben azzal követett el népellenes bűntettet, hogy belügyi dolgozóként, referensként, segédfogalmazóként, fogalmazóként határozattervezeteket készített, részben pedig azzal, hogy az akkoriban egyetemista Rajk Lászlót rábírta, hogy besúgóként adjon információkat illegális kommunista csoportosulásokról.
    A Rajk-ügyben indult számos koncepciós eljárás elítéltjeit jobbára már rehabilitálták, volt akit a rendszerváltás előtt, volt akit csak azt követően. Bokor Lajos ügyében Zinner Tibor történész Rajk-perrel kapcsolatos kutatásai alapján kezdődött el a tényfeltárás.
    Az 1950-es ítélet megváltoztatása és Bokor felmentése érdekében a Legfőbb Ügyészség kezdeményezett felülvizsgálati eljárást a Kúrián.
    Az ügyész perbeszédében elmondta, hogy azokban az eljárásokban már a vádat is a legfelsőbb pártvezetés fogalmazta meg, a valótlan tartalmú vallomásokat nem egyszer fizikai-pszichikai kényszerrel csikarták ki, mai fogalmak szerinti szabályos ítéletek sem születtek mindig, mi több, még az is megesett, hogy tárgyalást sem tartottak.
    A védő perbeszédében egyetértett az ügyészség indítványával. Megfogalmazása szerint a korabeli eljárások a "kafkai abszurditás" kategóriájába tartoznak. Még ítéletnek sem nevezhetők azok a bírósági döntések, melyek alapján emberek sorsáról, életéről határoztak, hiszen még tényállás, bizonyítékok sem voltak bennünk, csak kijelentések.
    A koncepciós perek légkörének érzékeltetésére az ügyvéd idézett egy korabeli brosúrából, mely szerint Rajk tárgyalásán az ügyész a vádlott fejéhez vágta, bokáig akart gázolni a dolgozók vérében, amit ezt követően Rajk annyiban pontosított: nem bokáig, hanem térdig.
    A Kúria megváltoztatva az 1950-es elmarasztaló bírósági döntést, melyben népellenes bűntettek miatt 8 éves szabadságvesztést szabtak ki, bűncselekmény hiányában felmentette Bokor Lajost.
    A Kúria döntésének szóbeli indoklása szerint az 1950-es ítélet a korabeli jogszabályoknak sem felelt meg, azok szerint ugyanis népellenes bűncselekményt önálló, kikényszeríthető, végrehajtható döntések hozatalára jogosult személy hajthatott végre, Bokor pedig nem volt ilyen. Továbbá népellenes bűntettet az valósított meg, aki pártállásra, felekezetre, vagy más szempontokra tekintettel megkülönböztette eljárása során az embereket, ám Bokor esetében erre sem volt bizonyíték a korabeli iratokban. A Rajkkal közvetlenül összefüggő cselekmény kapcsán az eljárás során elhangzott az is, hogy ha Rajkot felmentették, akkor Bokor se lehet bűnös. Az 1950-es ítélet tehát jogszabálysértő és ténybeli alapok nélküli volt a Kúria szerint.
    Kónya István, a Kúria elnökhelyettese, a Bokor-ügyben eljáró öttagú felülvizsgálati tanács elnöke szóbeli indoklásában az ügyész és a védő felvetéseivel egybehangzóan kijelentette: az igazságszolgáltatás régi adósságát törleszti, amikor visszaadja Bokor Lajos becsületét.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.