Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hogyan kerül egy bűvész a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe? Szerencsére Hajnóczy Somának a legnagyobb bűne az volt, hogy egy régi vágyát valósította meg: fogvatartottak előtt lépett fel néhány nappal ezelőtt Balassagyarmaton. Az elítéltek aktívan részt vettek a műsorban és az azt követő beszélgetésben is, ahol az is kiderült, hogy egy-egy könnyed mozdulat mögött több évnyi gyakorlás áll.

Egy előadóművész mindig keresi az új kihívásokat, feszegeti saját határait. Így van ezzel Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok is, akinek régi vágya volt, hogy egy ilyen nem mindennapi helyszínen léphessen fel, ezzel átlépje saját komfortzónáját. A börtönben való fellépés megszervezése nem volt egyszerű folyamat.  

„A szigorú, ingerszegény, börtönélet megváltoztatja az embert. A rabok lelkesedése és nyitottsága eltér a civil emberétől. Volt már néhány fura helyen fellépésem, de a börtönben még soha. Azon felül, hogy némi változatosságot vigyek a mindennapjaikba, érdekelt, hogy tudok a saját félelmeimmel szembenézni, hogyan tudok ilyen szituációban helytállni és milyen reakciót tudok kiváltani belőlük. Tartottam attól, hogy nehéz lesz felkelteni a fogvatartottak érdeklődését, de néhány pillanat alatt a bűvészet segítségével a több, mint 60 fős közönségem megnyílt felém és részesei lettek az előadásnak. Érdekes volt látni, hogy a különböző bűncselekményeket elkövetők izgatottan álltak ki mellém a színpadra és segédkeztek a trükkök megvalósításában. Látszott rajtuk, hogy jólesett nekik, hogy teljes emberként viszonyulok hozzájuk, előítéletek nélkül” – számolt be a kicsit sem szokványos fellépéséről Hajnóczy Soma kétszeres világbajnok. „Erre a fellépésre nem a megszokott módon készültem fel, mivel nem vihettem be olyan eszközt, ami veszélyeztethette volna valakinek az életét, mint például kötelet, ami egy hétköznapi előadásnál alap segédeszköz” – tette hozzá Soma.

A börtönévek akár több évtizedig is eltarthatnak. A fogvatartottak elszigetelődnek a külvilágtól, a börtön falai között ugyan dolgoznak, tanulhatnak is, de csupán néhány program töri meg az egyhangú mindennapjaikat.

„Kevesen vállalkoznak arra, hogy fellépjenek a börtönben. Ezért is nagyon örültünk Soma megkeresésének. Az ilyen ritka, de annál különlegesebb programokat szabadidőben, munka után tartjuk, lekötik a fogvatartottakat, csökkentik a bennük felgyülemlett feszültséget, és a majdani szabadulásra való felkészülést is szolgálják azzal, hogy kapcsolatot teremtenek a bent lakók és a civilek között” – mondta el dr. Budai István intézetparancsnok.

A műsor után Somának volt alkalma betekinteni néhány zárkába, amelyek után azt nyilatkozta, hogy azért jó volt a néhány órás börtönlátogatás után ismét szabad lábon lenni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.