Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Olyan eszközökre hívjuk fel a figyelmed, amelyek megédesítik a munkád, ráadásul minden barkácsáruházban egykettőre beszerezhetők.

A kerti szerszámok, eszközök és kellékek, mint például a kesztyű és a metszőolló, megkönnyítik a kertgondozást.

Bemutatunk hét alapvető kerti eszközt, amely minden balkonkertésznél kéznél kell, hogy legyen, hogy szükség esetén el tudjon végezni bármely rutinszerű kertészeti feladatot. A balkonon vagy teraszon, kocsibeállón kialakított konténerkert gondozása viszonylag egyszerű a nagy alapterületű kertekhez képest. Ebből a szempontból tehát igencsak szerencsésnek mondhatja magát a balkonkertész. A konténerkertészkedés további előnye, hogy nem kell, hogy egy teljes kerti sufni tömve legyen lapáttal, ásóval, fűnyíróval, talicskával stb. Mindössze hét eszköz elegendő ahhoz, hogy egyszerűen karbantartható, gyönyörű kertünk legyen.

image

1. Kerti védőkesztyű

Bár a kerti kesztyű nem feltétlenül szükséges, mégis nagy segítségére lehet azoknak a kertészeknek, akik nem szeretik, ha a szennyeződés a körmük alá jut, vagy esetleg érzékenyek valamely növényre, illetve akik már a gondolattól is irtóznak, hogy puszta kézzel érintsenek meg egy, a nagy gonddal óvott növényen csüngő házas vagy meztelen csigát, vagy hernyót. A kerti kesztyű védi továbbá a kezet a tövisektől és a növény többi szúrós részétől.

2. Öntözőkanna

A locsolókanna sem teljesen szükségszerű. Egy kiürült és kimosott műanyag flakont is használhatunk, hogy a vizet abban hordjuk ki a növényekhez. Mindazonáltal a kanna hasznos, mivel a rózsáján át a vizet az aláhulló esőhöz hasonlóan tudjuk kilocsolni belőle, szemben a flakonból a növényre loccsanó özönvízszerű víztömeggel. Ha mégis műanyag flakont használunk, inkább a tenyerünkbe öntsük lassan a vizet és az ujjaink között engedjük át egyenletesen a növény földjére csorogni. A flakonból a földre loccsanó víz ugyanis visszacsapódik a növény leveleire, ez pedig növeli az egyes gombás és egyéb betegségek kialakulásának az esélyét. Ezért az öntözőkannából eső módjára, szelíden csordogáló víz mindenképpen előnyösebb a konténeres növény egészsége szempontjából.

image

3. Ültetőlapát

A kézi ültetőlapát nagyszerű kerti szerszám, amivel egyszerűen fel tudjuk ásni földet, illetve fel tudjuk lazítani a növénytartókban az összetömörödött földet. Természetesen kézzel is elvégezhetjük ugyanezt a munkát, a lapát használatával azonban tiszta marad a kezünk és a munkát is gyorsabban tudjuk elvégezni.

4. Metszőolló

Bár sokan azt gondolják, hogy ollóval is el lehet végezni a növények metszését, illetve le lehet vágni az elhalt növényi részeket, mégsem ajánljuk az ollót kertészeti célokra. A növények nedve megfogja az ollót, amitől az ragacsossá vagy rozsdássá válik. Továbbá az olló a legtöbb esetben nem annyira éles, mint a metszőolló. Ha ollóval vágjuk el egy növény szárát, növeljük a vágási felület elfertőződésének az esélyét. Metszőollóval a metszési felület sima, így a konténeres növény is egészségesebb marad. A metszőolló hatékonyabban használható továbbá a vastagabb ágak, szárak elmetszéséhez, amelyeket ollóval igen nehezen tudnánk elnyiszálni.

5. Növénykímélő (lehetőleg bio) növényvédő szer

Azoknak a kevésbé finnyás kertészeknek, akik eléggé felvértezve érzik magukat ahhoz, hogy egy-egy hernyóval puszta kézzel is elbánjanak, talán nincs is szükségük növényvédő szerre. A többieknek jól jöhet a balkonkert környékén egy-egy flakon biztonságos növényvédő szer. Mindenképpen olvassuk el és tartsuk be a szer csomagolásán található útmutatót, mivel elképzelhető, hogy az adott szer nem használható például élelmiszer-növényeken. Ha lehetséges, a kártevőt a növényről (természetesen a kerti kesztyűbe bújtatott kezünkkel) leszedve a földön fújjuk le.

6. Kerti kötöző (vagy madzag) és növénykarók

Kötözőre és pálcákra mindazon balkonkertésznek szüksége lesz, akik támaszt igénylő konténeres növényt tartanak. A paradicsomot például érdemes kikaróznunk vagy ún. ketreccel körbevennünk, továbbá egyes kúszónövényeknek szükségük lehet növényfuttató rácsra, illetve fiatal facsemetéknek karóra, hogy a törzsük növekedés közben szép egyenes maradjon. Botokat, pálcákat gyűjthetünk a szabadban, de a kertészeti áruházakban is vásárolhatunk különböző hosszúságú növénykarókat vagy bambuszpálcákat. A kerti kötöző vagy zsineg színe legyen természetközeli, mint például sötétzöld vagy barna, így nem fog elütni a konténeres növények színétől.

7. Folyékony tápoldat vagy granulált műtrágya

A növénytápoldatok és műtrágyák mindig jól jöhetnek egy hobbikertésznek. Vásárolhatunk speciális tápoldatokat, amelyeket egy-egy maghatározott növényfajta számára fejlesztettek ki, mint például a citrusok vagy a rózsafélék számára. A legjobb azonban, ha tartunk otthon egy általános célú, univerzális tápoldatot, amelyet bármelyik növényen felhasználhatunk. A vállalkozó kedvűek gilisztafarmot is létesíthetnek, hogy a keletkező komposzttal egészítsék ki a növények számára szükséges tápanyagokat.

Természetesen a fentiekben bemutatott eszközökön felül egyéb eszközök és hasznosak lehetnek, de ez a hét talán a legalapvetőbb ahhoz, hogy egy balkonkertész boldogulni tudjon a konténerkertjében. Nem foglalnak sok helyet, és olyan attraktív formájú kerti eszközöket is beszerezhetünk, amelyek akár dísztárgynak is beillenek. Ilyenek lehetnek például a régies formájú fém öntözőkannák, vagy egy olyan dekoratív kosár, amelyben a kertészkedéshez szükséges összes kellék kényelmesen elfér.

Forrás

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.