Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Pozitívnap szerint a boldog emberek titkát meg lehet fejteni abból, mit csinálnak reggelente. Ezt a tíz dolgot.

  • Hálásan kelnek fel.
  • A boldog emberek ébredés után rögtön hálát adnak az életükért, a családtagjaikért, és azért, hogy vannak döntési, választási lehetőségeik.
  • Soha nem hagyják ki a reggelit.
  • “Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus.” Mennyi igazság van ebben a mondásban!
  • Nem felejtik el ápolni az elméjüket.
  • A boldog emberek ébredéskor mindig befelé fordulnak egy kicsit. Na de nem ám a fal felé – magukba néznek, és hagynak néhány percet a meditációra, gondolkodásra, tervezgetésre.
  • Sportolnak.
  • Nem azt mondják, hogy nyomjatok le egy komplett edzésprogramot, mielőtt lefő a reggeli kávé, hanem azt, hogy az ágyból kikelve dörzsöljétek át a bőrötök, mozgassátok meg a tagjaitokat.
  • Megtervezik a napot.
  • Talán furcsán hangzik, de a boldog élet egyik titka az, ha előre tervezünk.
  • Nem bánnak meg semmit.
  • Biztosan mindenkivel számtalanszor megesett már, hogy reggel, visszagondolva az előző 24 óra eseményeire, elöntötte a megbánás, a szégyenkezés, vagy egyszerűen csak a bosszankodás amiatt, hogy valamit rosszul csinált, és már nem változtathatja meg. Nos, a boldog emberek ilyet egyáltalán nem tesznek – felkelnek, és nem visszafele néznek, hanem szigorúan, csak és kizárólag előre!
  • Szokásukká válik a boldogság.
  • A boldog emberek úgy kezelik a boldogságot, mint egy jó szokást, amit sosem szabad feladni, és rendszeresen gyakorolni kell ahhoz, hogy igazán belén ivódjon.
  • Nem engedik át a reggeleiket a technika ördögének.
  • Rengeteg olyan nő és férfi él a Földön, akik e-mailezéssel, hírolvasással, vagy egyszerűen csak a telefon, számítógép nyomogatásával kezdik a reggelt. Annak ellenére, hogy a tájékozódás ezen fajtájának is megvan a maga bája, a boldog emberek, míg be nem érnek a munkahelyükre, minden “idegen dolgot” ignorálnak.
  •  Mindig célokat tűznek ki.
  • A boldog emberek nem csak az elintéznivalókat tervezik meg a korai órákban, hanem azt is, milyen kisebb vagy nagyobb célokat szeretnének elérni aznap.
  • Elhatározzák, hogy keresni fogják a boldogságot.

Aki valóban örömökben gazdag életet szeretne élni, annak minden egyes reggel meg kell fogadnia, hogy aznap is a boldogságot fogja keresni.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.