Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Május 1-je idén négynapos hosszú hétvégére esik, ám ebből mindössze egy nap van, amikor a boltok általános szabály szerint zárva tartanak. Mutatjuk, mire számíthatunk az üzletek, piacok, posták és szolgáltatások nyitvatartását illetően, és azt is, hol vásárolhatunk még az ünnepnapon is.

A csütörtöktől vasárnapig tartó időszak négy pihenőnapot jelent a legtöbb munkavállalónak. A boltok és más szolgáltatások nyitvatartása azonban ettől némileg eltér, így érdemes előre tájékozódni, mikor mire számíthatunk.

Május 1. – csütörtökön a boltok többsége zárva lesz

Május 1-je, a munka ünnepe, hivatalos munkaszüneti nap. Ezen a napon az üzletek többsége zárva tart. Ugyanakkor vannak kivételek: a benzinkutakon működő üzletek, az éjjel-nappali boltok, valamint azok a kisebb üzletek, ahol a tulajdonos áll a pult mögé, nyitva lehetnek.

Emellett a következő szolgáltatók is nyitva tarthatnak:

benzinkutak,

ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak (az aktuális listát az OGYÉI honlapján lehet megtekinteni),

virágboltok,

újságárusok,

édességboltok,

vendéglátóhelyek és szórakozóhelyek.

Május 2. – szokásos pénteki nyitvatartás

Bár május 2-a hivatalosan pihenőnap (amit május 17-én, szombaton kell ledolgozni), a boltok ezen a napon a megszokott pénteki nyitvatartás szerint üzemelnek. A posták is a szombati munkarend szerint működnek, vagyis a legtöbb zárva lesz, de néhány helyen lehet ügyet intézni.

Május 3. – a megszokott szombati rend

A boltok és egyéb szolgáltatók május 3-án, szombaton a megszokott hétvégi, szombati nyitvatartással fogadnak vásárlókat. A posták többsége zárva tart, de egyes hivatalok nyitva lehetnek a helyi rend szerint.

Május 4. – vasárnap csak a szokásosan nyitva tartó helyek működnek

A hosszú hétvége utolsó napja vasárnapra esik, így a szokásos vasárnapi nyitvatartás lesz érvényben. Azok az üzletek és boltok, amelyek más vasárnapokon is nyitva tartanak, most is fogadják a vásárlókat.

Posták és hulladékszállítás

Május 1-jén a posták egységesen zárva tartanak. Május 2-án és 3-án a szombati rend lesz érvényes, míg május 4-én, vasárnap csak néhány posta működik. A hulladékszállítás ugyanakkor zavartalanul, a megszokott rend szerint történik az ünnepnapokon is.

Május első vasárnapja: anyák napja

A hosszú hétvégére nemcsak a munka ünnepe esik, idén május 5-én ünnepeljük az édesanyákat, a nevelőanyákat és a nagymamákat. A virágboltok valószínűleg hosszabb nyitvatartással készülnek az alkalomra, így érdemes időben beszerezni az ajándékot.

Programok május 1-jén

Akik nem bevásárlással, hanem kikapcsolódással töltenék a napot, azokat idén is számos lehetőséggel és színes programokkal várják Budapesten, a Városligetben, de országszerte is sok helyen lesznek rendezvények.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.