Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pénteken fogadták el a Duna menti kerékpárút észak-budai részének fejlesztési terveit. A tervezés a Fővárosi Önkormányzat és a magyar állam finanszírozásában a BKK lebonyolításával valósul meg.

 

Az I., II. és III. kerületet érintő, kiemelt jelentőségű projekt során korszerűbb lesz, és részben új nyomvonalon, a Dunához közelebb épül meg a békásmegyeri Barát-patak és a Lánchíd közötti kerékpáros útvonal – írja közleményében a BKK.

A közlemény szerint a fejlesztés nem csak a budapesti lakosoknak lesz előnyös, a cél, hogy az agglomerációban élőknek, valamint a turistáknak is kedvezzen a közlekedési központ. A főváros legszebb és legnépszerűbb területeit érintő kerékpárúton innentől korszerűen és biztonságosan fognak tudni közlekedni a kerékpározni vágyók és a gyalogosok egyaránt.

A tervezéskor kulcsszempont volt, hogy turisztikai, rekreációs és napi közlekedési célokat is kiszolgálja. Így a tervek között szerepel útbaigazító táblák kihelyezése, sétány építése, a csomópontok és meglévő kerékpárút biztonságosabbá tétele, valamint utóbbi kiszélesítése is.

A tervezett beruházások közé tartozik még,

  • Az Újpesti vasúti híd környezetében a jelenlegi rendezetlen területen kerékpáros-pihenő épül.
  • A Gázgyár utca és a Mozaik utca között a Duna közelébe kerül a Duna-menti kerékpáros útvonal. Elválasztott gyalog- és kerékpárút épül a volt gázgyári terület mentén, a Hamvas Béla sétány felújításával kerékpározásra és sétára alkalmas utat alakítanak ki. 
  • A H-híd és a Szent XXIII. János pápa park között is közvetlenül a Duna mellett épül kerékpárút, ehhez mintegy 500 méteres hosszúságban támfal lesz kiépítve.
  • A Szent XXIII. János parkban tájépítészek által megtervezett környezetben kerékpáros-pihenőt alakítanak ki.
  • A Budapest Garden (Görzenál) előtti támfal sarka szintén átépül, ezzel javítva a beláthatóságot, így a kerékpározás biztonságát, egyúttal – a kerékpárút szélesítése érdekében – a közvilágítási oszlopokat is áthelyezik.
  • A rakparti út mentén, illetve a Margit hídig tartó szakaszon felújítják és kiszélesítik a kerékpárutat, és a teljes szakaszon lesz közvilágítás.
  • A Csalogány utcai villamoskeresztezést is átépítik, hogy biztonságosabban lehessen kerékpározni.

Tovább nőhet a fenntartható közlekedési eszközök aránya a fővárosban. Az autót felváltó közlekedési lehetőségeknek ugyanis társadalmi és környezeti hasznuk is van, mivel csökkentik a zaj- és levegőszennyezést is.

 

(index.hu)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.