Kerületi Újság hirdetési lehetőségek


Benkő Tibor azt mondta: az ország fegyveres védelme és más általános katonai feladatok mellett az a legfontosabb, hogy a katonák az emberek egészségének védelmét legjobb tudásuk szerint segítsék.
    A miniszter emellett továbbra is prioritásnak nevezte az országhatár védelmét. Felhívta a figyelmet, hogy egyre többen próbálnak meg illegálisan bejutni Magyarországra, és a migrációs útvonalakon is egyre többen vannak. Megjegyezte: azt is látni, hogy az Európai Unióban nincs egység abban, kit lehet beengedni. Magyarországnak viszont ebben a kérdésben határozott álláspontja van, melyhez következetesen tartja magát. "A nemzeti érdek az elsődleges" - jelentette ki a miniszter, hozzátéve: ezért a katonáknak ott kell lenniük a határok mentén és a nemzetközi feladatokban.
    Benkő Tibor kiemelt feladatként említette a haderő létszámának újratárgyalását, a szükséges létszámnövelés és annak anyagi forrásai meghatározását is. Örömét fejezte ki amiatt, hogy egyre többen vállalnák a katonai szolgálatot, kiemelve: ennek nem lehet akadálya egy országgyűlési határozat.
    A miniszter azt is elmondta, augusztus végére tervezik Kecskeméten a nemzetközi repülőnapot. Folytatják az előkészületeket, bízva abban, hogy akkorra olyan lesz a helyzet, hogy meg tudják tartani a rendezvényt.
    Benkő Tibor kiemelte: a honvédelmi költségvetés 2016 óta azt igazolja, hogy a kormány elkötelezte magát amellett, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési programmal Magyarország erős, meghatározó honvédelmi erővel, képességgel rendelkezzen és 2030-ra a térség meghatározó ereje legyen.
    A miniszter a tavalyi évet értékelve elmondta, 2020 ahogy mindenki számára, úgy a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) számára is rendhagyó volt. A pandémia a honvédségi szervezetfejlesztést, a honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósítását is befolyásolta, de a kitűzött feladatok nagy többségét végre tudták hajtani.
    Közölte, tavaly is folyamatosak voltak a technikai beszerzések. Megérkezett mind a 12 Leopard 2A4-es harckocsi, érkezett 4 Zlin típusú kiképző repülő, a korábban érkezett A319-es Airbus csapatszállító gépeken pedig végrehajtották azokat a fejlesztéseket, amelyek révén akár műveleti területről is haza tudják hozni a sérülteket.
    A honvédelmi programot ugyanakkor tavaly nem tudták olyan mélységében folytatni, mint tervezték - mondta a miniszter példaként említve, hogy 2019-ben 72 turnusban szerveztek honvédelmi táborokat, 2020-ban a koronavírus miatt egy sem volt. Ugyanakkor folytatódott a honvéd kadét program bővítése, abban már 79 iskola vesz részt.

    Kitért arra is, hogy a honvédelmi program egyik fő feladata a katonákról való gondoskodás. Kiemelte, hogy idén - megőrizve a tavalyi 10 százalékos többletjuttatást - béren kívüli juttatásokkal segítik a katonákat és a katonacsaládokat. Ehhez kapcsolódóan feladatként említette, hogy a katonák jogállásáról szóló törvényben rendezni kell a katonák juttatásainak rendszerét.
    Fontos feladatként határozták meg a hadkiegészítési rendszer működésének új alapokra helyezését is. Ez teszi majd lehetővé, hogy a hadkötelezett állomány bármikor Magyarország és a Magyar Honvédség rendelkezésére állhasson. Az erről szóló előterjesztést még pontosítják, de a tervek szerint a közeljövőben beterjesztik - közölte.
    A miniszter ismertette a honvédséget érintő kormánydöntéseket is. Elsőként kiemelte a kormány által elfogadott és már érvényben lévő Nemzeti Biztonsági Stratégiát, amely a védelempolitikai programok megvalósításának alapját jelenti.
    Szólt arról a kormányhatározatról is, mely szerint bővíteni kell Magyarország nemzetközi katonai szerepvállalását. Ennek a Magyar Honvédség és a magyar katonák - a pandémiás helyzet ellenére - is eleget tettek - hangsúlyozta.
    Döntött továbbá a kormány a Kiberbiztonsági Központ és Kutatóintézet létrehozásáról, valamint elfogadta a katonai repülési együttműködésről szóló magyar-szlovák megállapodást is.
    A miniszter szólt arról az új kormányhatározatról is, ami szerint létre kell hozni egy honvéd egészségügyi kutatólaboratóriumot, amely biológiai, vegyi, radiológiai fertőzések vizsgálatára is alkalmas.
    Kitért arra, hogy jelentős változás történt a katonaegészségügy átalakításában. Azt mondta: az egészségügyi rendszer, valamint - ezzel összefüggésben is - a budapesti Honvédkórházat érintő átalakítások is fontos feladatokat adnak erre az évre.
    Benkő Tibor azt is elmondta, hogy nem fejeződött be a honvédtisztképzés átalakítása, és nem valósult meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának Ludovika Campusra költözése. Ezzel kapcsolatban a jövő hétre várja az asztalára a HM és az MH végső javaslatát - közölte.
    A járványügyi helyzetre tekintettel a honvédelmi miniszter idei feladatszabását több helyszínen, zárt láncú televíziós hálózaton keresztül követték az érintettek. Az értekezlet után Benkő Tibor a sajtó kérdéseire is válaszolt.
    A tisztképzéssel kapcsolatban a miniszter azt hangsúlyozta, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési programban a keleti technikát lecserélik nyugatira. Ehhez kell igazítani a technikát kezelő, működtető állomány képzését is. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a katonák képzése még gyakorlatiasabb legyen. Megítélésük szerint ugyanis mintegy egy év gyakorlati képzésre van szükség, hogy a katona elegendő jártasságot szerezzen. Az új tisztképzési koncepció felállásával tudják majd megmondani, hogy költözik-e a hadtudományi kar a Hungária körútról - ismertette Benkő Tibor.


MTI 2021. február 25.



Forrás: koronavirus.gov.hu koronavirus.gov.hu


A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.