Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hétfőn társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a jogszabálytervezetet, amelynek értelmében évi 1 millió forintnyi otthontámogatásra lesznek jogosultak a közszolgálati dolgozók 2026. január 1-jétől.

A programot még a nyáron jelentette be Orbán Viktor, a miniszterelnök akkor beszélt a főbb részletekről is.

A Portfolio szerint az otthonteremtési programhoz köthető rendelettervezetből további információk derültek ki. Mint a portál emlékeztetett, az 1 millió forintos támogatást azok vehetik igénybe, akik

törzskönyvi jogi személynél (pl. önkormányzatnál, költségvetési szervnél), rendvédelmi szerveknél dolgozók, hivatásos vagy szerződéses katonák, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos tagjai,
a felsőoktatási, köznevelési, szakképzési, szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti vagy egészségügyi feladatot ellátó intézmények dolgozói, köztük az egyházak és közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott intézmények dolgozói, a közfeladat-ellátásában résztvevő, egyházi szolgálati jogviszonyban álló személyek,
a közfoglalkoztatottak,
a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban állók,
egészségügyi dolgozók,
a praxisjoggal rendelkező háziorvosok, házi gyermekorvosok, alapellátást végző fogorvosok,
a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyek,
a polgármesterek, a közgyűlés, valamint a képviselő-testület tagjai.
Ami a támogatást illeti, az felhasználható

hatályos, hitelintézettel kötött lakáskölcsön-szerződésből eredő tartozás törlesztéséhez, vagy zártvégű lízingdíj fizetéséhez,
vagy lakóingatlan megszerzéséhez szükséges önerő teljesítéséhez igényelhető.
Az éves keretösszeg jogosultanként legfeljebb nettó 1 millió forint, ha a jogosult jogviszonya az egész adóévben fennáll, más esetben annak időarányos része. Ugyanakkor a pénz kizárólag magyarországi lakóingatlan tulajdonjogának megszerzéséhez használható fel, ideértve a lakóingatlan saját célra történő építését vagy építtetését is, és a két lehetőség közül egy adott évben csak egyet lehet választani.

Már az ősszel is lesznek teendők a programmal kapcsolatban
Fontos kiemelni, hogy

az érintett munkáltatóknak 2025. november 15. napjáig elektronikus úton kell bejelenteniük a Kincstár részére, hogy otthontámogatást kívánnak nyújtani az általa foglalkoztatott jogosultak számára.
A fenntartóval rendelkező munkáltatók a fenntartójuknál teszik meg az előzetes igénybejelentést. Ezután a foglalkoztatottakat 2025. december 1. napjáig kell megkeresni azzal a tájékoztatással, hogy az otthontámogatás igénybevételére irányuló szándék tárgyhónap első napjáig, majd az követően folyamatosan bejelenthetik a munkáltatónál. Hiteltörlesztési célú igénybevételhez évente egy bejelentés megtétele szükséges.

A jogosultak a támogatás igénybevételére vonatkozó szándékukat a meghatározott adatok közlésével jelentik be a munkáltatónál, akik az adott hónap 1-jéig beérkezett munkavállalói bejelentéseket az adott hónap 15-éig, a 2026. március 1-je után beérkezett munkavállalói bejelentéseket pedig negyedéve nyújtják be a Kincstárhoz, amelyen keresztül az állam biztosítja a támogatás fedezetét a munkáltatóknak.

A támogatás ezután havi bontásban folyósítják.
Érdemes viszont arra is odafigyelni, hogy bizonyos esetekben visszafizettethető a támogatás: például akkor, ha a szerződés, amelyre a támogatást igényelték a nyilatkozattól számított 180 napon belül nem jön létre.

Havi 83 ezer forint hitelt lehet belőle törleszteni
A Portfolio szerint a várható legjellemzőbb felhasználási mód a normál havi hiteltörlesztés lesz,

így például az Otthon Start hitel vagy más lakáshitel törlesztésére is felhasználó lesz a támogatás.
Ebben az esetben az évi 1 millió támogatás havi szinten 83 ezer forintnyi hiteltörlesztést tud garantálni. Más esetekben pedig az önerőt segíthet biztosítani a támogatás.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.