Minden tanár és óvónő megkapta keddig a tájékoztatást az új megemelt béréről, amely átlagosan 32,2 százalékkal nő – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence felidézte, 2022 nyarán hozta nyilvánosságra a kormány azt a dokumentumot, amely rögzítette, hogy ha Magyarország hozzájut az uniós forrásokhoz, akkor a kabinet a diplomás átlagbér 80 százalékára emeli a pedagógusok bérét. Emellett tavaly elfogadták az új pedagógus-életpálya törvényt is.

Idén januárban Magyarország végre megkapta a neki járó forrásokat, így elhárult az utolsó akadály a tanári és óvónői béremelés elől – emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence közölte, keddig megkapta minden tanár és óvónő a tájékoztatást az új béréről. A tankerületi iskolákban dolgozók átlagosan 32,2 százalékos emelésről értesültek, az egyházi, alapítványi, önkormányzati fenntartású intézményeknél pedig szintén keddig kellett tájékoztatást kapniuk a pedagógusoknak, hogy náluk hogyan valósul meg a béremelés.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy tavaly és tavalyelőtt 10-10 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, jövőre pedig 21 százalékkal emelkedik, így az idei emelést is beleszámítva összesen 93,3 százalékos az emelkedés, azaz négy év alatt majdnem a duplája lesz a pedagógusok fizetése.

A bérek legalsó határa a januári emelés után gyakornokok esetében 528 ezer forint, pedagógus I. fokozatban 538 ezer, pedagógus II. fokozatban 555 ezer, mesterpedagógusoknál 630 ezer, kutató-tanároknál pedig 750 ezer forint lesz – ismertette Rétvári Bence.

Azokban az intézményekben pedig, amelyekben a hátrányos helyzetű gyerekek aránya magasabb, további 20 százalékos bértöbbletet kapnak a pedagógusok – mondta.

Hozzátette, tavaly az átlagos pedagógusbér 508 ezer forint volt, most ez 672 ezer forintra nő.

Ez is segíti azt, hogy minél jobb képességű emberek válasszák a pedagóguspályát, hogy a tanárok megmaradjanak a pályán, és a gyerekek minél magasabb szintű oktatásban részesülhessenek – hangoztatta Rétvári Bence.

A kormány a költségvetésben létrehozott egy 340 milliárd forintos pedagógusbér-emelési alapot, azaz ennyit fordít idén összesen a béremelésre – jegyezte meg.

Az államtitkár szólt arról is: kaptak jelzéseket az elmúlt napokban arról, hogy vannak helyek, ahol nem az átlagbért biztosítják, hanem csak a bérsáv alsó szintjére emelik meg a béreket. Ez nem helyes, az államkincstár pedig ellenőrizni fogja, hogy valóban béremelésre fordítják-e a kapott forrásokat – jelentette ki Rétvári Bence.

Az államtitkár úgy fogalmazott, a baloldal már többszörösen megbukott, először akkor, amikor megszüntette a 13. havi fizetést, így elvett minden magyar pedagógustól egyhavi bért, valamint 15 ezer pedagógust „tett utcára”. Ők voltak az egyetlenek, akik Magyarország történetében valaha csökkentették a pedagógusbéreket – mutatott rá.

Hozzátette, másodszor pedig akkor bukott meg a baloldal, amikor „az elmúlt években Brüsszelben mindent elkövetett, hogy megakadályozza a pedagógusok béremelését”.

A Budapest rovat további hírei

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója (Ax-4), amelynek fedélzetén Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomásra lép.
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.