Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Átadták Magyarország első zöldhidrogén üzemét hétfőn, a Bükkábrányi Energiaparkban.Lantos Csaba energiaügyi miniszter az üzem ünnepélyes átadóján hangsúlyozta: bár a hidrogén mint alternatív energiaforrás még a jövő ígérete, Magyarország első zöldhidrogén üzeme már a jelen, amely nemcsak a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja, hanem jelentős lépés az ország energiafüggetlensége felé is.

A miniszter elmondta: a hivatalos próbaüzemét megkezdő létesítmény a helyi napelempark által termelt megújuló energiával állít elő hidrogént, és külön értéke, hogy nem jó minőségű termőföldre, hanem a korábbi bányászati tevékenységből fennmaradt tájsebre épült.

A 32 hektáros területen elhelyezkedő létesítmény a Mátrai Erőmű egykori külszíni lignitbányájának rekultivációjával új életre kelt, és aktívan hozzájárul a fenntartható energiaforrások elterjedéséhez – húzta alá.

Ismertette: Bükkábrány határában működik Magyarország egyik legnagyobb, 32 hektáros napelemparkja, amely több mint 22 MWp (megawattpeak) csúcsteljesítményre képes.
Az új üzem pedig az első ilyen típusú fejlesztés Magyarországon, és szorosan illeszkedik hazánk nemzeti hidrogénstratégiájához. Ez utóbbinak fontos eleme, hogy a dinamikusan növekedő megújuló energiaforrások termelését kiegyenlítő és szabályozó létesítmények jöjjenek létre – tette hozzá a tárcavezető.

Lantos Csaba elmondta, hogy országszerte már 6300 megawattnyi, jelentős részben ipari méretű és közel 267 ezer háztartási méretű napelem termel áramot. Kiemelte: a kormány ahogy eddig, úgy a jövőben is támogat minden olyan innovatív megoldást, amely zöldenergia-termeléssel, illetve tárolással segít növelni az ország energetikai függetlenségét és ellátási biztonságát.

Az eseményen Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport, egyben az energiapark tulajdonosa arról beszélt: a jelenlegi gazdasági környezetben egyre nagyobb kihívást jelent az energiaszükséglet kielégítése, ezért nélkülözhetetlen az új, alternatív, fenntartható energiaforrások bevonása.

Jelezte: a zöldhidrogén-projekt mellett további csúcstechnológiát képviselő kísérleti fejlesztések is zajlanak a vállalatcsoporton belül az energiatermelés, -tárolás és hatékony, környezetkímélő felhasználás területén. Mindez segíti a Mészáros Csoport versenyképességének erősítését és érdekeltségeinek fenntartható növekedési pályán tartását egyaránt – húzta alá.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a mezőkövesdi járás máig magán viseli a borsodi ipari örökség nyomait, ám az újító szándék minden településen tettenérhető, a helyi adottságok kreatív kihasználása új lehetőségeket teremt. Ennek jó példái a rekultivációval új életre keltett bükkábrányi meddőhányók és az itt megtelepülő energetikai fejlesztések – tette hozzá.

Bakos Imre, a park projektvezetője ismertette:

a termelési folyamat során az elektrolizáló a napelem-rendszer által termelt áramot felhasználva hidrogénre és oxigénre bontja a vizet. Az így előállított hidrogént nyomásfokozás után palackokban tárolják, míg az oxigén a légkörbe kerül.
Az előállított zöld hidrogén magas minőségű, ez lehetővé teszi a gyógyászati és tudományos célú felhasználását is, de üzemanyagcellákban és földgázhoz keverve az energiatermelésben is alkalmazható. Jelezte: a közös konzorciumi projekt nemcsak az alkalmazott termelési eljárás miatt egyedi, hanem azért is, mert a bükkábrányi 1 megawattos elektrolizáló kicsinyített modellje kerül a szegedi Science Parkba.

Ott modellezhetők és fejleszthetők azok az algoritmusok, amelyek a napsütés ereje, az áram értékesíthetősége és a hálózati igények függvényében szabályozzák a hidrogéntermelést.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.