Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szekszárdon, a helyi könyvtárnak és levéltárnak helyet adó Szekszárdi Tudásközpont ünnepélyes átadásán.

Vincze Máté hozzátette: Székesfehérváron, Makón, Szegeden, Miskolcon zajlanak fejlesztések. A szekszárdi levéltár kiemelkedő abból a szempontból, hogy a 2024-ben elkészült tudásközpont épületében kapott helyet, amely a legtöbb közösségi funkcióval bír. Azt mondta, a több mint 500 ember, 19 ezer folyóméternyi irat befogadására alkalmas, 360 ezer könyvtári dokumentummal rendelkező, 6000 négyzetméteres intézmény egész Tolna vármegye javát szolgálja. Közölte, a létesítmény 8,6 milliárd forint összköltségvetéssel épült meg.

Kiemelte, a kultúra és a történelem alapforrása a levéltár. Magyarországon, amelyre a 20. században sokszor „alternatív történelemszemléleteket erőltettek”, különösen fontos, hogy a források méltó körülmények között, jól kutathatóan, digitalizáltan rendelkezésre álljanak – fűzte hozzá.

Fontosnak nevezte az emberek olvasóvá nevelését; aki olvas, kreatívabb, jobb, boldogabb ember lesz, a könyvtár természetes szövetségese a levéltárnak e folyamatban – fogalmazott. A vármegyei könyvtárak olyan kulturális intézmények, amelyek a helytörténet, a családfakutatás, a történelemtudomány alapeszközei, és amelyek gazdaggá teszik közösségünket. A tudásközponttal Tolna vármegye és Szekszárd közössége is gyarapszik – mondta.

„A mai világban, amikor a szomszédunkban háború dúl, válságok nehezítik az életünket, nem árt visszagondolni arra, hogy a magyarság történelme több mint 1100 éve a megmaradásáról, a túléléséről és a fejlődéséről szól” – jelentette ki Vincze Máté.

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára többek között arról beszélt, hogy kiemelt társadalmi felelősség a könyvtárak és levéltárak örökségének megóvása a következő generációk számára. Ez az épület egyszerre szolgálja a közösséget, és terepe az oktatásnak, kutatásnak – tette hozzá. Közölte, az elmúlt másfél évben elfogadott, az állami beruházásokról, valamint a magyar építészetről szóló törvény célja az, hogy a következő évtizedek minőségi, gazdaságos építéseit segítsék elő.

Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere megjegyezte, a közeljövőben nem állhat elő az a helyzet, hogy a könyvtárnak és levéltárnak három-négy telephelyen kell működnie, külső raktárakban, nem megfelelő körülmények között tárolva fontos dokumentumokat.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese arról szólt, a szekszárdi levéltár 300 év után került jelenlegi helyére, amely ideális a kutatók és a vármegyei polgárok számára településük története és személyes történetük megismeréséhez. A nyitott és szolgáltató levéltár koncepciójához tartoznak pedagógiai programok is, kiemelt feladat, hogy a diákok alapfoktól felsőfokig megismerjék a levéltárakban őrzött dokumentumokat. A vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, a reformáció korából származó iratok, a két világháború veszteségeit tartalmazó dokumentumok ma már ingyenesen, bárki számára hozzáférhetőek – mondta a főigazgató-helyettes.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.