Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A bocsánatkérés és a megbocsátás nem a gyengeség jele, hanem az erőé, a szerbeknek és magyaroknak pedig nagy szükségük van az erejükre és egymásra – hangsúlyozta Áder János korábbi köztársasági elnök szerdán Szabadkán, miután átvette a Pásztor István-díjat.

2013-ra emlékezve, amikor Tomislav Nikolic akkori szerb elnökkel közösen hajtott fejet Csúrogon a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatai előtt, Áder János rámutatott: „a túlélőknek és a veszteségeiknek, a halottaknak és az emlékezőknek tartoztunk sokáig”, tartoztak azoknak az ártatlanoknak, akiket a nemzeteikre hivatkozva mészároltak halomra, tartoztak az el nem ismert bűnökkel, a ki nem mondott igazságokkal, „a szerbek igazával és a magyarok igazával”. „A felszabadító szavak pedig egyszerűek voltak: fájt, sajnálom, bocsánatot kérek, megbocsátok, köszönöm” – részletezte.

Áder János emlékeztetett arra, hogy 2013 nyarán Csúrogon Tomislav Nikolic akkori szerb elnökkel közösen hajtott fejet a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatai előtt. „Megkövettük a történtek traumáit hordozó nemzedékeket. Nevén neveztük a bűnt, de örökre kitöröltük szótárainkból a kollektív bűnösség fogalmát. Kiléptünk a megbélyegzés, a méricskélés, az indulat, a megtorlás, a bosszúvágy ördögi köréből. Meghaladtuk régi önmagunkat” – hangsúlyozta.

Pásztor Istvánt idézve azt mondta:

a szabadság képesség arra, hogy választhassunk jó és rossz között.
A gondolatot tovább folytatva pedig úgy fogalmazott: „szabadságunkban áll megtenni a jót a rossz helyett, sebeket gyógyítani a háborúskodás helyett, beszélni egymással az ordibálás helyett, szabadságunkban áll választani a béke és a békétlenség között, az emlékállítás és a rongálás között, az ökölrázás és a kézfogás között”.

Mint mondta, már 11 évvel ezelőtt, Csúrogon is tudták, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a jövőt befolyásolhatják azzal, amit örökül hagynak. „Nem tehetjük semmissé a rosszat, de az emlékezés és a megbocsátás útján a jobbik részt választhatjuk”. Hozzátette: „tizenegy éve lezártuk közös kudarcaink történetét, és a kölcsönös tiszteletet választottuk, ami új és erős alapnak bizonyult mindahhoz, amibe szerbek és magyarok azóta együtt belevágtunk”.

Tomislav Nikolic volt szerb köztársasági elnök a díj átvételekor azt hangsúlyozta, hogy Áder Jánossal közösen vezették el a szerbeket és a magyarokat a történelmi megbékélésig, ezért pedig mindkettejüket bírálták, de aki a magasabb cél érdekében nem képes elviselni a kritikát, az nem méltó a megbízatására.

Úgy fogalmazott: erre a napra úgy fog emlékezni, mint arra a napra, amikor a Szerbiában élő magyar néptől a legnagyobb elismerést vehette át.

Emlékeztetett arra, hogy amikor 2010 februárjában Budapesten járva az akkori legnagyobb ellenzéki vezetővel, Orbán Viktorral tárgyalt, megegyeztek abban, hogy ha megnyerik a választásokat, jó kapcsolatot építenek ki a magyarok és a szerbek, Magyarország és Szerbia között, és ez meg is történt.

Áder János és Tomislav Nikolic nélkül nem lett volna magyar-szerb megbékélés, éppen ezért nincs náluk megfelelőbb személy arra, hogy az első évben a Pásztor István-díjat elnyerje – hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

Mint mondta, a két egykori államfőnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy megvalósult a történelmi megbékélés a két nép között, ahogyan Aleksandar Vucic szerb elnöknek és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek is „elévülhetetlen érdemei voltak és vannak abban, hogy Pásztor István legfőbb életcélját meg tudtuk valósítani, ő maga az életében meg tudta valósítani, és utána ezt mi fenn tudtuk tartani, és tovább tudjuk ápolni, tovább tudjuk vinni”.

„Ha semmi mást nem tennénk, csak az ő célkitűzéseit valósítanánk meg, és újból és újból megvalósítanánk azt, amit ő már egyszer elért, az is elegendő lenne ahhoz, hogy a vajdasági magyar közösség a szülőföldjén tudjon boldogulni, fejlődni és biztosítva legyen a jövő”
– húzta alá Pásztor Bálint.

Szerették volna, ha Pásztor István neve a mindennapok része maradna, szerették volna gondozni szellemi hagyatékát és emlékét, ezért hozták létre a róla elnevezett alapítványt, amelynek céljai között a vajdasági magyar közösség összetartásának erősítése, a közösség megtartása, segítése és a szerb-magyar kapcsolatok továbbépítése is szerepel – hangsúlyozta Pásztor Ábel, a Pásztor István Alapítvány Igazgatóbizottságának elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség tavaly elhunyt elnökének fia.

A Pásztor István Alapítvány június 12-én jött létre. A testület „megalapításának célja Pásztor István politikai hagyatékának átörökítése példaértékű személyes elhivatottsága és közéleti munkássága eredményei előtt tisztelegve”. A magyarázat szerint a VMSZ néhai elnöke minden erejével „a vajdasági magyarság szülőföldön megmaradásáért és fejlődéséért dolgozott, és hitte a szerb-magyar viszony jóra fordulását, amelynek elérésében elévülhetetlen érdemeket szerzett”, a magyar-szerb történelmi megbékélés pedig – amely „szinte egyedülálló az európai országok és nemzetek közötti viszonyok rendezésében” – Szerbia és Magyarország jószomszédi viszonyának kialakulásához vezetett, amely egy évtized alatt stratégiai partnerséggé fejlődött. A Pásztor István-díjjal a róla elnevezett alapítvány „azon személyek munkásságát ismeri el, akik hozzájárultak ehhez, illetve, akik tovább építik és fejlesztik a Szerbiában élő magyar közösség, a Magyarországon élő szerb közösség és a két ország minden polgára javára”.

Az alapítvány a bejelentések szerint a díjat évente egy magyarországi és egy szerbiai személynek ítéli oda, az átadásra pedig Pásztor István halálának évfordulóján, október 30-án Szabadkán kerül sor.

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.