A veszélyhelyzet meghosszabbítására adhat felhatalmazást az Országgyűlés hétfőn, e heti háromnapos ülésének első napján.

A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés a megszokottnál korábban, 11 órakor kezdődik, megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Szabó János (MDF) volt országgyűlési képviselőről.

A napirend előtti felszólalók között szót kap Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló is.
Képviselői mandátumigazolás és eskütétel is várható. A fideszes Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő lett, az ő országgyűlési képviselői helyét Hegedűs Barbara foglalhatja el.

Vita lesz, majd döntés várható a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvény módosításáról, amely alapján az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, hogy az ukrajnai háború miatt kihirdetett a veszélyhelyzetet 2025. május 18-ig meghosszabbítsa.

Ugyancsak döntenek az összeférhetetlenségi szabályokon változtató, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvénymódosításról.

A határozathozatalokat követően megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, azt követően pedig a kormány tagjait interpellálhatják a képviselők.

A parlament nyolc előterjesztés bizottsági jelentésének és összegző módosító javaslatainak vitáját is lefolytatja, ezek között szerepel egyebek mellett a tavalyi zárszámadás.

A Budapest rovat további hírei

A digitális eszközök révén ma már egyszerűen megköthető a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás az online KGFB kalkulátorral. Az online kalkulátorok előnye, hogy néhány alapadat megadása után...
Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat Karácsony Gergely főpolgármester indította útjára a Hungária Kocsiszínből, amely elé sok érdeklődő, köztük számos kisgyerekes...
A kormányzattal megkötött hároméves bérmegállapodás hosszú távú, kiszámítható pályára állítja a magyar gazdaságot – mondta Lentner Csaba. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közgazdász professzora...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 októberében közel 4,7 millióan dolgoztak, azaz immáron több mint egy éve tartósan magas szinten, 4,7 millió körül mozog a...
Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START program idei kiírására – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtök...
Az Óbudán telepített sebességmérő készülékek (traffiboxok) egy hónap alatt 703 gyorshajtót rögzítettek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a police.hu oldalon.
Az informatikai rendszer hibája miatt várhatóan 10-20, esetenként 20-40 perces késéssel indulnak a vonatok a kiindulási állomásokról – közölte a Mávinform hétfő este a Facebook-oldalán.
Rendkívül ambiciózusnak értékelte a hároméves bérmegállapodást a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Az ország nagy részén az intenzív havazást követően a preventív védekezés ellenére az utak burkolata a havazással érintett területeken havas, latyakos – közölte az Útinform péntek reggel.

A címlapról

Elindult a BKV ünnepi fényflottája hétfő délután, a fényvillamosokat...
A kormányzattal megkötött hároméves bérmegállapodás hosszú távú,...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján...
Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START...
Az Óbudán telepített sebességmérő készülékek (traffiboxok) egy hónap...
Az informatikai rendszer hibája miatt várhatóan 10-20, esetenként...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Az adózás történelmileg az államhatalom fenntartásának egyik legfontosabb eszköze, ugyanakkor mindig is viták tárgya volt, hogy mi számít elfogadható mértékű adóterhelésnek.
Miért nem olcsóbb az autópálya matrica, ha nem kapunk teljes értékű szolgáltatást, mert hosszú kilométereken keresztül sebességkorlátozások, sávlezárások és azokból fakadó torlódások vannak?
A másnaposság kellemetlen tüneteit sajnos nem lehet azonnal teljesen megszüntetni, de néhány tipp segíthet enyhíteni a szenvedést és felgyorsítani a regenerálódást.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.