Ötszáz forinttal lesz olcsóbb a Budapest-bérlet az annál jóval több szolgáltatást kínáló vármegyebérletnél.

A havi Budapest-bérletek az eddigi 9500 helyett 8950 forintba fog kerülni – jelentette be kedd reggel a főpolgármester, miután hétfőn megszületett a megállapodás Karácsony Gergely és Lázár János építési és közlekedési miniszter között az agglomerációs közösségiközlekedés-tarifaközösségről.

A Lázár János által ajánlott megállapodás szerint, amelyet most a Főváros elfogadott, március elsejétől egyetlen, közös bérlettel utazhatnak a MÁV-HÉV és a Volán, valamint a BKK összes járatán a Pest megyében és Budapesten élők.

A vármegyebérlet és a Budapest-bérlet megvásárlása helyett ugyanis a jövőben elég lesz megvenniük a vármegyebérletet, vagyis az utazási költségeik megfeleződnek.
A most bejelentett árcsökkenésnek – mutatott rá a Magyar Nemzet – vélhetően gazdasági okai vannak, ugyanis a vármegyebérlet jelenleg 9450 forintba kerül, és jóval több szolgáltatást kínál az annál ötszáz forinttal olcsóbb Budapest-bérletnél.

A Budapest rovat további hírei

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója (Ax-4), amelynek fedélzetén Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomásra lép.
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.