Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A tavaly mintegy 47 ezer látogatót vonzó MCC Feszt idén is számos programot kínál a tartalmas kikapcsolódásra: a Mathias Corvinus Collegium (MCC), mint a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézménye, már negyedik alkalommal tartja meg nyári fesztiválját Esztergomban augusztus 1. és 3. között. Az eseményen a hazai közélet és tudományos világ meghatározó szereplői is részt vesznek majd.

A tavalyi eseményen összesen 47 ezer fesztiválozó vett részt, akik 120 színpadi program közül választhattak, 250 szakmai előadóval és 100 kiállítóval találkozhattak. Idén még magasabbra teszi a lécet az MCC: a látogatók nívósabb programokra, a legkiválóbb szakmai előadókra, valamint a magyar zenei élet krémjére számíthatnak.

A zenei előadókon túl a fesztivál gerincét idén is az izgalmas szakmai beszélgetések adják, amelyen a hazai szakmai elit színe-java képviselteti magát. A panelbeszélgetések témája rendkívül színes, így mindenki tud találni megfelelő programot.
Az Azt még megeszed című panelbeszélgetés hazánk táplálkozási szokásairól ad körképet, különös tekintettel az elhízásra és annak közegészségügyi vetületére hívja fel a figyelmet előadásában Schwab Richárd gasztroenterológus.

A külföldi közvetlen tőkebefektetések (FDI) Magyarországra történő beáramlása jelentős mértékben hozzájárult a gazdasági növekedéshez, ugyanakkor a közbeszédben mindennapos a kérdés: nem vált-e az ország összeszerelő üzemmé.

Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója, valamint Komjáthi Imre országgyűlési képviselő a gazdaságfejlesztés ezen aspektusairól folytat majd vélhetően parázs vitát, míg a Magyar termék című panelbeszélgetésen többek között Kerezsi Miklós, a Holder Csoport és a Hodler Alapkezelő Zrt. igazgatóságának elnökének tolmácsolásában a magyar élelmiszeripar helyzete, a minőségi alapanyagok és a különböző fenntartható termelési folyamatok kerülnek terítékre, valamint a beszélgetés arra is választ kíván adni, hogy Magyarország milyen stratégiákat alkalmaz, hogy a minőségi áruk megtartása mellett a mennyiség, az exportáruk és a piac diverzifikációja is növelhető legyen.
Keveset beszélnek róla, de a pornófüggőség igenis valós probléma manapság, hiszen túlzott pornófogyasztás nem marad nyom nélkül: hatással van az agyra, az elmére, a viselkedésre, a mindennapokra, a világ felgyorsulásával és az infokommunikációs technológiák hétköznapivá válásával ráadásul a pornográfia mindenhol jelen van, bárki számára elérhető.

A beszélgetés során Giró-Szász Áron, az Axióma Központ elnöke, valamint Mihalec Gábor párterapeuta a pornófüggőség okait, az egyénre és párkapcsolatokra gyakorolt hatását vizsgálják. A meghívott előadók emellett javaslatot tesznek a függőségtől való szabadulásra is. A kultúrából ömlik ránk, hogy egy kis kábítószer nem árthat, a valóság azonban nem is állhatna messzebb attól, amit hallunk.

Ha ma egy fiatal elmegy szórakozni, gyakran hívják fel figyelmét a drogokkal való visszaélésre, az intés azonban közel sem bír akkora súllyal, mint a helyzet indokolná. A dizájnerdrogok terjedése és a megengedő drogpolitika olyan komplex társadalmi kihívás, ami komplex választ igényel – erről a témáról beszélgetnek a Nem lesz tőle semmi bajod! című panel résztvevői.

Az MCC Feszt Pass használatával idén is teljessé tehető a fesztivál élménye. Ez magában foglalja az esztergomi vasútállomás és a rendezvény helyszíne közötti ingyenes fesztiváljáratot, a strandfürdőt is lehet majd vele használni, és kedvezményre jogosít az étel-és italárakból is. A fesztivál teljes programja ide kattintva érhető el.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.