Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több mint 1 millió magyar utazhat Budapestre idén egy friss kutatás szerint.

Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából készített felmérést a TÁRKI, a kikapcsolódás céljából utazó felnőtt magyar lakosság utazási szokásairól. A reprezentatív kutatásban olyanokat kérdeztek, akik az elmúlt 2 évben részt vettek legalább egy alkalommal többnapos belföldi vagy külföldi turisztikai célú utazáson.

A válaszadók 71,7%-a tervez utazni 2021-ben a koronavírus-járvány visszaszorulása esetén: 10,7% külföldre, 40,2% belföldre, 20,8% pedig külföldre és belföldre is utazna nyaralási célból úgy, hogy legalább egy éjszakát távol tölt az otthonától. Ezzel szemben 18,4% határozottan nem szeretne utazni, 9,8% bizonytalan a kérdésben.

Számos érdekesség mellett, a kutatásból az is kiderült, hogy a magyar vendégek számára fontos mások véleménye és szívesebben utaznak olyan helyekre, ahol a korábbi értékeléseket megválaszolják.

„A belföldi turizmus előtt kiváló lehetőség áll, ugyanis már lesznek védettséggel rendelkező külföldi vendégek, de még sokan lesznek, akik idén itthon maradnak. A hosszan tartó bezártság után óriási lesz az utazási kedv, a megtakarításaikat felhalmozó magyarok pedig hajlandóak lesznek többet is költeni a belföldi utazásuk során. A nyitástól számítva a valaha volt legerősebb időszaka jöhet a belföldi turizmusnak, az itthon elköltött pénz pedig a gazdaság újraindításához is nagy segítséget fog nyújtani.” – mondta Belán Miklós, az Everguest ügyvezető igazgatója. „Balaton óriási népszerűségnek örvend és hasonló telítettségre és még magasabb árakra lehet számítani, mint tavaly ugyanekkor. Érdemes minél korábban lefoglalni idei nyaralásunkat, hiszen az árak csak emelkedni fognak” – tanácsolta a szakember.

Minden 5. magyar utazó meglátogatná Budapestet
A kutatásban kiemelt fókuszt kapott Budapest, mint az a város, amely a legnagyobb károkat szenvedte el az elmaradó vendégek miatt. A Budapestre érkező turisták 89%-a általában külföldi, 11%-a pedig belföldi vendég. A pandémia hatására az elmúlt több, mint egy évben padlóra kerültek a fővárosi vendéglátóhelyek, idén azonban pozitív változás következhet be – véli a szakember.
„A budapesti turizmust és vendéglátást tekintve soha vissza nem térő alkalom van előttünk a belföldi vendégkör megszólítására. A kutatás rávilágít, hogy a jelenlegi helyzetben majdnem minden 5. magyar utazó szívesen menne Budapestre kikapcsolódás céljából és további majdnem 20%-ot lehetne motiválni ugyanerre, ha megfelelő rendezvények és kulturális programok lennének szervezve. Ez azt jelenti, hogy akár több, mint 1 millió magyar belföldi vendégre is számíthat idén Budapest, ehhez viszont a szakmai és állami szervezetek megfelelő együttműködése szükséges” – mondta Belán Miklós.

Csökkenő árak a fővárosban

A szakember szerint minden bizonnyal lesz változás a budapesti árak tekintetében. A covid miatti, a hosszan tartó lezárások, sajnos végleges bezárásra kényszerítettek több szállodát és éttermet is, ami a kínálat csökkenését eredményezi. Ugyanakkor a szállodáknak és vendéglátóhelyeknek muszáj alkalmazkodniuk a kereslethez, ami a szűkebb külföldi vendégkör miatt alacsonyabb lesz. Ez az árak csökkenését eredményezi.
„A szálláshelyeknek is alkalmazkodniuk kell a változó kereslethez és jó ár-érték arányú ajánlatokkal kell előrukkolniuk. Látunk remek külföldi példákat is. Bécs például egységes áron kínálja szálláshelyeit a belföldi vendégkör számára, míg Oroszországban megtérítik a belföldi utazási költségek 20%-át” – emlékeztetett Belán Miklós.

„Csodás lenne megtapasztalni, ahogy az állami és privát szektor összefogásával, a magyarok tenni akarásával, országunk fővárosának népszerűsítésével, magyar önerőből indítjuk újra Budapest turizmusát. Ehhez viszont cselekednünk kell” – zárta Belán Miklós.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.