Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ahogyan 1956-ban, úgy ma is Magyarország függetlensége és szabadsága a legfontosabb – jelentette ki Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri különmegbízottja Kassán, ahol beszédet mondott az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen szerdán.

A miniszteri különmegbízott a helyi Rovás Egyesület székházában az 1956-os forradalom példáján a magyar nép összetartozásáról, összefogásban rejlő erejéről, valamint a szabadság és függetlenség fontosságáról is beszélt.

Elmondta: 1956 októbere a magyar nép összetartozásáról, hazaszeretetéről tett tanúbizonyságot, arról, hogy a magyarok minden különbség ellenére is képesek együtt kiállni az országuk érdekeiért, ha arra szükség van. Rámutatott: a szabadság, a nemzet és a haza összeköt, a magyar nép ereje pedig mindig is az összefogásban és a keresztény hitben rejlett.
Kalmár Ferenc kijelentette: 1956 bebizonyította azt is, hogy egyetlen politikai rendszer sem maradhat fenn hosszú távon az emberek bizalma és támogatása nélkül. Ahogyan az emberek személyes életében, úgy a nemzetek életében is eljönnek olyan pillanatok, amikor azt érzik, hogy ez így nem mehet tovább, változtatni és dönteni kell, bátran kilépni abból, ami nem szolgálja javukat – tette hozzá.

„Ahogyan azt az 1956-os forradalmi ifjak gondolták, ma is ugyanaz érvényes: országaink, így Magyarország függetlensége és szabadsága a legfontosabb”
– szögezte le Kalmár Ferenc. Rámutatott: amíg ezt a szabadságot és függetlenséget 1956-ban harccal akartuk kivívni, úgy napjainkban ennek egyik legfontosabb módja a béke megőrzése, hiszen – mint fogalmazott – nemcsak a harchoz kell bátorság és kitartás, de a békéhez is, főleg napjainkban, amikor a szomszédunkban háború zajlik.
A miniszteri különmegbízott rávilágított: 1956-ban és ma is az számít, hogy a nemzet egésze hogyan tud együttműködni, a magyarság jövője az összetartáson múlik, ez pedig minden magyar feladata. Kiemelte: a nemzet erősítésének folyamata nem más nemzetek ellen szól, annál is inkább, hiszen olyan Európára van szükség, amelyet erős nemzetek alkotnak, melyek összefogva sikeresen tudnak választ adni a globális kihívásokra.

Kalmár Ferenc gratulált a rendezvénynek otthont adó és az idén már harmincadik éve tevékenykedő szervezet, a Rovás Egyesület eddigi, a magyar identitás megőrzését célzó munkájához is. A magyar-szlovák kormányközi kisebbségi vegyes bizottság társelnöki tisztét is ellátó politikus az MTI-nek elmondta: a vegyes bizottság keretében sikerült előrelépést elérni a kassai szervezet székházának ügyében, ugyanis a már megvásárolt ingatlan alatt lévő – egyelőre bérelt – telek tulajdonosa, a szlovák belügyi tárca már jelezte, hogy nyitott a megoldásra.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.