Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mivel ez egy blog, aminek ráadásul az a címe, hogy „A világ szerintem", ennek megfelelően mostantól minden írásomat így kezdem:

SZERINTEM az ÁFA mértéke erkölcstelenül magas*. Legyen ez a kiindulási alap. Jó lenne, ha alacsonyabb lenne. Ugyanakkor két lábbal a földön járok, ezért a véleményem tovább is tart.

Mélységesen naivnak, egyben tájékozatlannak tartom azokat, akik azt hiszik, hogy az ÁFA kulcs csökkentése az árak csökkenésével jár. Pedig ezek az információk nincsenek elzárva tőlünk, mindenki jár vásárolni. 

Éppen ezért vagyok megdöbbenve, hogy sokan nem emlékeznek, hogy azoknak a termékekeknek, amelyeknek csökkentették az áfáját, átmenetileg, nagyon rövid időre csökkent az ára.

A nagyobb élelmiszerláncok kínosan figyeltek rá, hogy kihasználják a helyzetben levő marketing lehetőséget: ők olyan jófejek, hogy továbbadják a csökkenést.

Aztán ahogy az újdonság öröme elmúlt és a figyelmünk már más dolgokra irányult, nem csak az ÁFA-csökkenés adta lehetőséget használták ki, hanem a korábbi - magas áfás - fogyasztói árat is meghaladva emelték az árakat.

De talán némelyek nem értik a matekot és a termelői, gyártói, kereskedői hozzáállást, ezért segítek.

Mint minden normális ember, a termelő / gyártó / kereskedő számára soha nem elég nagy a haszonkulcs, ezért minden adódó lehetőséget megragad az emelésre. És az ÁFA-csökkentés ilyen.

A sertéshús ára tegyük fel 1 270 Ft volt a boltban ÁFA emelés előtt. Ez azt jelenti, hogy 1 000 forintba kerül a termék, és 270 forint „sápot”, adót kap az állam a vásárlásból. Igen, ez botrányos.

Ha az áfát lecsökkentik 5%-ra, akkor a termék vételára ELVILEG 1 050 Ft-ra csökken. A termelő és kereskedő korábbi pénzénél van, megkapja ugyanúgy az 1000 forintot, az állam bevétele csökken 220 forinttal és csak 50 forintot kap.

Az elmélettel szemben viszont a gyakorlat az, hogy a kereskedők / szolgáltatók áremelésre használják ki a nagyszerű lehetőséget, amit megtehetnek úgy, hogy a figyelmetlen vásárló nem érez belőle áremelkedést.

Ezt úgy teszik meg, hogy mondjuk 1 206 forintra emelik a nettó árat, ez 20 százalékos áremelés!!! és mivel csak 5 százalék ÁFÁt kell fizetni az államnak, a fogyasztói ár ugyanúgy 1 270 forint maradt. A figyelmetlen, felületes vagy feledékeny vásároló ebből nem vesz észre semmit. Ha mégis, legyint, mert úgysem tud mit csinálni.

Ahogy kezdtem is, az ÁFA mértékét etikátlannak, sőt erkölcstelennek tartom. De ha az ÁFA-emelésnek annyi az eredménye, hogy egy rövid ideig csökkennek az árak, majd ugyanúgy emelkednek, mint korábban, plusz az állam is elvesztett 22% bevételt, amit elvileg az ország működésére, közjólétre fordít**, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy

nem támogatom az ÁFA-csökkentést, csak abban az esetben, ha szigorú szabályozásokkal és ellenőrzésekkel biztosítják, hogy valóban a fogyasztók legyenek a nyertesei, és hogy a kereskedők ne tudják „benyelni” az ÁFAcsökkentést.

Mondd el hozzászólásban a véleményedet!

- - - - - - - - - - 

* Még a vasmarkú Római Birodalom is 2-5-10 százalékos adókulcsokkal dolgozott

** Igen tudom, ennél a részénél, jön az, hogy ellopják. És a válaszom: igen. Minden hatalom alaptermészetéhez kapcsolódik a korrupció, pártszínektől függetlenül. De ez már egy másik írásom témája lesz.

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján