Tekintettel, hogy néha már október végén le szokott esni az első hó, nem lepődtem meg, amikor menetrend szerint októberben bejöttek az első fagyok. Aztán el is mentek.
Peregtek november napjai, az időjárás pedig csak nem akart hidegebbre fordulni. "Minden enyhe nap ajándék" - gondoltam és az előrejelzéseket hétről hétre nézve mindig megdöbbentem az újabb egyhetes "kegyelmi időszakokon".
A tanyán fával fűtünk. Ha hideg van. Voltak napok, amikor nem is kellett és éjszaka is alig. Decemberig kitartott a kidőlt fából nyert puhafa. És a tél még mindig nem jött, pedig elérkezett a karácsony. December 25-én egy közterületi oszlopnál fotózkodtunk, amin a hőmérő 14 fokot mutatott.
Mindig azt szoktam mondani, hogy a télben nem is a hideget utálom legjobban, hanem a sötétséget. És, bár a nappalok azért nem lettek hosszabbak ezen a télen sem, mint máskor, észre kellett venni, hogy sokkal több a napos idő, ami az ember közérzetére nagyon jó hatással van. Köszönet minden napos percért!
Január 13-át írunk, mikor ezeket a sorokat netre vetem. Barátok között is elmondhatom: a naptári tél fele elment. Már észrevehetően hosszabodnak a nappalok is. Húsz perccel tovább van világos, mint a decemberi legrövidebb napokon. A reggeli etetés már nem sötétben zajlik. Délután pedig napról napra később jön el az állatok bezárásának - amit én lefektetésnek hívok - ideje.
És bár tudom, hogy valószínűleg még idén is lesz tél, a tavasz reménysége egyre erősebb. Minden nap hálát adok a Nagy Rezsicsökkentőnek, hogy Ő ezt úgy teszi, hogy nem kell a réven megfizetnem, amit a vámon spórol nekem. KÖSZÖNÖM!
{gspeech}
