Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben. Nem azért, mert kezelhetetlenül sokan vannak a boltban, hanem mert nincsenek nyitva a kasszák. Gerjesztik az igényt az önkiszolgáló kasszákra.

"Bepakoltam a bevásárlókocsiba néhány dolgot, fél szemmel a kasszát figyeltem. Hatalmas sor volt az egyetlen nyitva levő kasszánál és az önkiszolgáló kasszák előtt is. Na, megnézem a nonfood részt is, hátha addig nyitnak kasszát, kisebb lesz a sor - meséli ismerősöm. Nem ismeretlen a helyzet - gondolom én. Az utóbbi időben mindig ez van - válaszolok.

5-10 perc céltalan lézengés után újra a kasszák felé vettem az irányt, de semmi változás - folytatódik a hétköznapi történet.

Tapintatosan odamentem és szóltam az egyetlen kasszás fiatalembernek, aki készségesen azonnal jelezte is adóvevőjén a helyzetet. Lestem, melyik kasszára startolhatok rá, de az automata női hang csak az önkiszolgáló kasszákra hívta fel a figyelmet, ahol szintén 10 méteres sor állt.

Visszamentem a fiatalemberhez és kértem, hogy nyitnak-e másik kasszát. Azt válaszolta, nem tud senki jönni, mert árut kell pakolniuk. Megköszöntem, majd a kocsimat hátrahagyva, kisétáltam a boltból és átmentem a szemközti Penny Marketbe. Ott nem volt sor - mesélte ismerősöm. Láttam rajta, hogy újra átéli a bosszúságot.

Bevallom, annak idején azért pártoltam el a napi útvonalamba eső Penny Markettől, mert mindig hatalmas sor állt a kasszánál. Nem volt ritka, hogy 15-20 percbe is tellett, mire kifizettem az árut. A Lidl-Aldi páros viszont mindig nagyon rugalmasan alkalmazkodva kezelte a vásárolókat, mindig nyíltak a kasszák, ha 3-4 vásárlónál több várakozott.

Szemmel láthatóan változott a helyzet. Elhatározták, hogy mindenkit beterelnek az önkiszolgáló kasszákhoz. A vásárló pedig le van ...

--------------------------------

Kíváncsi lennék a véleményedre. Elmondod hozzászólásban?

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján