Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egyetértek a kormány rezsicsökkentési céljaival, de annak megvalósítását elsősorban beruházásokkal lehetne megoldani. A következők javaslataim:

1) A házak homlokzatát szigetelni kell, a nyílászárókat pedig passzítani, és mázolni.
2) A bárosi bérháztömbökben hőszivattyúval dolgozó központi fűtés célszerű megvalósítani.
3) A kazánokat alkalmassű kellene tenni a hulladékok elégetésére.
Ezekkel a megoldásokkal az emberi tartózkodási helyek fűtésre illetve nyáron hűtésére kevesebb, mint ötöd annyi energiát kellene felhasználni, és ezáltal annyival csökkenne a széndioxid kibocsátás. Csökkenne a szénmonoxid veszély. 
A XI. kerületben a panelszigeteléshez az állam a beruházási költségek harmadával, a kerület másik harmadával járult hozzá, és a lakosság a saját harmadára olyan előnyös kölcsönfeltételeket kapott, hogy még a kisnyugdíjasok is ki tudták fizetni az önrészt. A szigetelés hatására a fűtési költség 30 %-kal csökkent, és például Őrmező szigetelt házai megszépültek. Vagyis az energiamegtakarítás növelte a kerület épületeinek küllemét is. Ma már van az itt használt szigetelésnél magyar találmányú, olcsóbb megoldás is. Azt lehetne alkalmazni.

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján