Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy polgármester munkája során akad olyan helyzet, hogy be kell terjeszteni egy javaslatot a képviselő-testület elé, és kérnie kell annak elfogadását, de nem jó szívvel teszi azt. Ilyen volt most csütörtökön az az előterjesztés, amely alapján újabb egy évre hozzájárultunk a Mexikói úti földalatti végállomás melletti bódésor fennmaradásához.

Mivel ez a terület a fővárosé, a kerület hozzájárulása elvileg csak formaság. A testületi ülésen mégis elmondtam: idén utoljára nyújtottam be ezt a javaslatot, mivel elfogadhatatlannak tartom azokat az állapotokat, amelyek ott uralkodnak, a rendezetlenséget és a szemetet. Tárgyalunk a fővárossal, hogy mi legyen ennek a bódésornak a sorsa, de az a minimum, hogy ki kell takarítani és rendben kell tartani a környékét.

Szintén nem túl vidám téma volt az önkormányzati tulajdonú helyiségek (üzletek, műhelyek, raktárak) bérleti szerződéseinek felülvizsgálatáról szóló jelentés. Ez sajnos igen kellemetlen megállapításokat tett, például azt, hogy több száz olyan helyiségünk van, amelyeket úgy adunk bérbe, hogy a szerződésben nem szerepel az inflációkövető bérleti díj – sőt, kiegészítésként elmondtam, hogy van nulla forintért kiadott helyiségünk is.

Emiatt számos, főleg 2018 előtt kiadott helyiségért sok éve ugyanannyit fizetnek a bérlők, ami messze alatta marad a mai piaci díjaknak. A jelentés szerint mindez havonta több, mint 26 millió forint (+áfa) bevételkiesést jelent. Ráadásul több mint száz olyan esetet találtunk, ahol a bérelt helyiség társasházban van, de a szerződésben nincs kikötve, hogy a közös költséget a bérlőnek kell fizetnie. Ez havonta majdnem nettó 2,5 millió forint plusz költséget jelent az önkormányzatnak.

A Zuglói Városgazdálkodási Zrt. természetesen haladéktalanul megkezdi ezeknek a szerződéseknek a felülvizsgálatát, hiszen szeretnénk évente az inflációval korrigálni a bérleti díjakat, illetve áthárítani a közös költséget.

Csütörtökön napirendre került a parkolási rendeletünk módosítása, mivel bevezettük az úgynevezett bérlői várakozási hozzájárulást. Vagyis nem csak a lakástulajdonosok válthatnak ki kedvezményes parkolási engedélyt, de az életvitelszerűen Zuglóban lakó, bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező bérlők is. Természetesen csak azok, akik be tudják mutatni a bérleti szerződést, illetve csak akkor, ha a lakás tulajdonosa nem váltott ki ugyanarra a címre parkolási engedélyt.

A közbiztonság javítása érdekében folyamatosan fejlesztjük a térfigyelő kamerarendszert. Most például arról döntöttünk – a zuglói rendőrkapitányság javaslata alapján –, hogy az Egressy út és Hungária körút sarkára kerüljenek új kamerák, 4 millió forint értékben. A rendőrök tapasztalata szerint ez a környék kiesik a meglévő kamerák látóköréből, így itt adott esetben elveszíthetik egy gyanúsított nyomát. Az új kamerák ezen segítenek majd.

A testület döntése alapján hamarosan nyomtatott formában is megjelenik az elektronikusan már elérhető “Zuglói sétakönyv”, amely egy szubjektív útikalauz: olvasmányos formában, 18 sétán keresztül ismerteti meg az érdeklődőket a helytörténeti kuriózumokkal, Zugló történetével, mesélő házaival, tereivel, titkos zugaival, csodabogár vagy épp zseniális egykori lakóival.

Rózsa András
Zugló polgármestere

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.