Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A legnagyobb vitát a beépítések váltották ki, pedig ma már nem is az önkormányzat adja ki az engedélyeket. Elkezdődik viszont az építési szabályzat felülvizsgálata, ami segíthet a most azonosított problémák megoldásában.

Tökéletesen értem, hogy a beépítés, különösen a zöldövezetekben kiemelt kérdés. Azonban nagyon fontos újra és újra elmondani: nem az önkormányzat ad engedélyt a társasházak építésére. Az építéshatósági jogköröket évekkel ezelőtt elvették tőlünk, az engedélyeket a kormányhivatal adja ki. Mi, a zuglói képviselők legfeljebb arról dönthetünk, hogy az engedéllyel rendelkező házon belül legfeljebb hány lakást lehet kialakítani.

Bár elhúzódott a vita, jó hogy kijöttek ezek a kérdések és mindenki elmondta a saját szempontjait a konkrét ügyekben is. A csütörtöki ülésen egyébként is döntöttünk arról, hogy megkezdjük a teljes kerületi építési szabályzat felülvizsgálatát. Ez szándékom szerint abba az irányba fog elmenni, hogy a jelenlegi kiskapukat bezárjuk (az egyik ilyen például, hogy a beruházó részben irodát tervez az épületbe, aztán változtatja meg a tervet lakásokra).

A több napirenden át húzódó vitában meglepetésemre a fideszes képviselők is felszólaltak, felemlegetve a Dürer Park néven ismert, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást meg a Bosnyák téri irodakomplexumot is. Megragadtam az alkalmat, hogy elmondjam: ezekben az ügyekben soha nem kérdezték meg Zugló önkormányzatát, ezeket a monstrumokat akaratunk ellenére húzták fel.

A testület elé került csütörtökön a lakásrendelet módosítása is. Ahogy Hevér György alpolgármester elmondta: ügyfélbarát módosításokat dolgoztunk ki, hogy elkerüljük a bérlők adósságspirálba kerülését. Valójában az önkormányzatnak is érdeke, hogy a behajthatatlan követelések ne nőjenek. Segíteni akarjuk a mobilitást, így tehát a lakáshoz jutást is, viszont nem engedhetjük meg, hogy csökkenjen a fizetési fegyelem, erre a jövőben kiemelten figyelni fogunk.

Az illegális hulladéklerakás évek óta súlyos probléma Zuglóban, ez ellen már több fronton felvettük a harcot. A szemétlerakás gócpontjai közé tartoznak a szelektív hulladékgyűjtő szigetek, amelyekből a szomszédos kerületekben már alig van egy-kettő, Zuglóban viszont 19. A körzetes képviselők segítségével felmértük, hol használják ezeket rendeltetésszerűen, így azt kezdeményeztük, hogy nyolcat ideiglenesen vonjon vissza a szolgáltató.

Évek óta zajlik kísérleti jelleggel, egyes időszakokban az Ilosvai Selymes tér és környezetének autómentessé alakítása. A tapasztalatok és a lakossági igények alapján úgy döntöttünk, hogy a nyári időszakban, június és október között átmenetileg lezárjuk az autók elől a terület. Ekkor kerülhet sor közösségi programokra és egyéb eseményekre. Az ülésen elhangzott, hogy végül, ha beválik az ötlet, idővel akár véglegessé is válhat ez a helyzet.

Régi adóssága a kerületnek a helytörténeti gyűjtemény elhelyezése. A gyűjtemény a Cserepesház pincéjében van elraktározva, nem megfelelő körülmények közt. A testület egyhangúlag elfogadta az erről szóló előterjesztést, így megkezdődik végre a helytörténeti kiállítóhely kialakítása. Helyszínként az Erzsébet Királyné útja 17. szám alatti, önkormányzati tulajdonú villaépületet javasoljuk, amely évek óta üresen áll. A döntés alapján Várnai László alpolgármester feladata lesz a múzeumterv, illetve a részletes költségbecslés elkészítése.

Rózsa András
Zugló polgármestere

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.