Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Döntöttünk a piaci helypénzekről, elindítottuk egy bölcsőde bővítését, olcsóbbá tettük az elektromosautó-töltők telepítését, és megfogalmaztuk azt is, mit szeretnénk – és mit nem szeretnénk – Rákosrendezőn látni.

Az ülés elején volt szerencsém bejelenteni, hogy az aljegyzői posztra kiírt pályázat sikeres volt: a jegyző munkáját a jövőben dr. Bartók Tamás segíti. Eredményes munkát kívánunk neki!

Be kellett jelentenem a képviselőknek azt is, hogy a Bosnyák téri irodaszörnyet építő Bayer Constructtal folytatott tárgyalások sajnos eddig nem vezettek eredményre. Ezért – a korábbi döntésünknek megfelelően – a befejező szakaszába lépett annak a jogi anyagnak az előkészítése, amely a per megindításához szükséges. Az önkormányzat jogi képviselőjének kifejezett kérésére jelenleg ennél több információt nem oszthatunk meg.

Az ülés elején döntenünk kellett arról is, hogy a közbeszerzésekkel kapcsolatos előterjesztéseket zárt ülésen tárgyaljuk. Többen szóvá tették már ezt a gyakorlatot – én sem örülök neki –, de az önkormányzati törvény és a közbeszerzési szakértő szerint így kell eljárnunk.

Örömteli viszont, hogy sikeresen lezártunk egy közbeszerzést: a Mályva Bölcsőde bővítésére kiírt pályázatot. Nagy örömünkre a kivitelezőt valódi versenyben, több pályázó közül választhattuk ki. A munkálatok végeztével a bölcsőde egy új, 87 négyzetméteres részleggel bővül.

Bizonyára sokan értesültek róla, hogy a nyár folyamán menesztettük az önkormányzati piacot üzemeltető Zuglói Piacüzemeltetési és Közösségi Tér Kft. ügyvezetőjét. Ennek oka az volt, hogy az ügyvezető a képviselő-testület felhatalmazása nélkül emelte meg a piaci árusok által fizetendő díjakat. Most eljött az ideje, hogy rendezzük a helyzetet: a döntés értelmében naponta és folyóméterenként 2000 forintos díjat kérünk az árusoktól, amely legalább a jövő év végéig hatályban marad.

A testület módosította a közterületek használatáról szóló rendeletet is. A jogszabály felülvizsgálata során kiderült, hogy eddig irreálisan magas összeget kértünk az elektromosautó-töltőállomások elhelyezéséért. Remélem, hogy észszerűbb díjszabás mellett a szolgáltatók nagyobb kedvet kapnak az ilyen töltők telepítéséhez, így gyorsabb lehet az átállás az elektromos meghajtású autókra.

A jövő szempontjából kiemelten fontos határozatot hoztunk Rákosrendezőről: az urbanisztikai munkacsoport javaslatai alapján állást foglaltunk arról, mit szeretnénk ezen a területen látni. Korábban a kormány kihagyott bennünket a tervezésből, most azonban nagyon reméljük, hogy a főváros másként jár majd el – ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfogalmazzuk a saját elképzeléseinket. A legfontosabb, hogy Rákosrendezőn ne csak lakások épüljenek: az új épületek legalább felének nem lakásnak kell lennie, hanem irodának, üzleteknek, és közszolgáltatásoknak kell helyet adnia – például orvosi ellátásnak vagy bölcsődének. Ez nemcsak az itt élőknek fontos, hanem az önkormányzatnak is, hiszen így lesz a helyi vállalkozásokból, szolgáltatásokból további adóbevétel, amiből a közszolgáltatások fenntarthatók. A testület abban is állást foglalt, hogy a beruházás csak jelentős közlekedési fejlesztésekkel valósulhat meg – és ez nemcsak az autós, hanem a közösségi közlekedést is jelenti.

Rózsa András
Zugló polgármestere

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.