Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

NB I-es döntőre készül az Újpest FC futsalcsapata, amely csütörtök este hazai pályán kezdi meg a bajnoki finálét az A’ Studió Futsal Nyíregyháza ellen. A Sterbinszky Amália Sportcsarnokban rajtoló párharc előtt Sós László szakágigazgató arról beszélt, hogy az elmúlt évek tudatos építkezésének eredménye, hogy az Újpest ma már az aranyéremért küzdhet.

Május 28-án, csütörtökön, 20:15-kor kezdődik a futsal NB I 2025–2026-os szezonjának döntője. Az Újpest FC hazai pályán, a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban kezdi az A’ Studió Futsal Nyíregyháza elleni, az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcot. A mérkőzést megelőzően Sós László szakágigazgató nyilatkozott az Újpest FC portáljának.

Sós László elmondta, hogy az aranyéremért való harc óriási büszkeség. „Szerintem szezon közben fokozatosan jött meg az étvágyunk és szerencsére a vezetőedzőnk nagyon jól fogta a csapatot és sikerült a fókuszt végig fenntartani” – fogalmazott a szakágigazgató.
Sós László szakágigazgató szerint az Újpest sikere mögött rengeteg tudatos munka és közös erőfeszítés áll, mint elmondta, a klub minden területen komoly energiát fordított a csapatépítésre annak érdekében, hogy minél eredményesebb együttest hozzanak létre.

Kiemelte, hogy a sikerért rengeteget tettek a játékosok, akiknek mentalitása az elmúlt időszakban egyre profibbá vált. A háttérstáb is rengeteget dolgozott a sikerért, miközben a klubvezetés is igyekezett minden szükséges feltételt biztosítani a fejlődéshez.

A szakágigazgató hangsúlyozta, fontos célkitűzés volt, hogy az Újpest olyan szintre jusson, ahol már az érmekért harcolhat. Véleménye szerint ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a klub az elmúlt években vonzó célponttá vált a játékosok számára. A sikeres és ambiciózus közeg ugyanis egyre több futballistát ösztönzött arra, hogy az Újpestet válassza, ami az átigazolások során is érezhető volt.

Sós László úgy fogalmazott, hogy az Újpest jelenleg már a magyar élvonal top kategóriáját képviseli, és ezt már a szezon kezdetén is így látta. Hozzátette, a klub célja nemcsak ennek a szintnek a megtartása, hanem annak további erősítése és fejlesztése.

A szakember arra is emlékeztetett, hogy néhány évvel ezelőtt még az NB I-be való feljutás és a bennmaradás jelentette a legfontosabb célt. Azóta azonban a klub jelentős fejlődésen ment keresztül, amelynek köszönhetően ma már jóval magasabb elvárások és ambíciók határozzák meg az Újpest jövőjét.

„Néhány évvel ezelőtt, amikor feljutottunk az NB I-be és sikerült bentmaradnunk, akkor egy stabil csapatot próbáltunk kialakítani és az volt a cél, hogy öt-hat éven belül éremesélyes csapatot hozzunk létre. Nagy büszkeség, hogy ezt sikerült elérni és nagy beteljesülés is, de igazán akkor lesz beteljesülés, ha aranyéremmel fog párosulni, illetve egy saját csarnokkal, amit azt gondolom, megérdemelne ez a közösség” – emlékeztetett Sós László.

A szakágigazgató kitért a bajnoki döntőre és az esélyekre is. „A Nyíregyháza játéka eddig jól feküdt nekünk, viszont télen tovább erősödtek, jelenleg öt válogatott játékosuk van, Raphinha, Alasztics Marcell és Vatamaniuc-Bartha Dávid a magyar, illetve Hadnagy István és Bálint Andor a román nemzeti csapat állandó tagja. Egy öt válogatottal felálló csapat ellen nagyon nehéz dolgunk lesz, nagyon egyben vannak, de ahogy mi, ők is újoncai a döntőnek. Mindkét csapat látványos, játszó futsalt játszik, szóval ez nagyon jó döntő lesz, bízom benne, hogy mi kerülünk ki belőle győztesen, de akármi is lesz, mindkét csapat büszke lehet a teljesítményére az egész szezont tekintve” – összegzett Sós László.

Képek forrása: Újpest FC

SZFM

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.