Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Több ezer korcsolyázó gyermek és felnőtt, számtalan színes és érdekes program – röviden így lehetne értékelni az Újpesti Jégpálya 35 napját. A Szent István téri korcsolyapálya több mint 400 négyzetméternyi összefüggő jégfelülete, közlekedőfolyosóval kiegészítve, egészen január 4-ig várta a korizókat. És idén sem lesz advent jégpálya nélkül.


Több ezer korcsolyázó gyermek és felnőtt, számtalan színes és érdekes program – röviden így lehetne értékelni az Újpesti Jégpálya 35 napját. A Szent István téri korcsolyapálya több mint 400 négyzetméternyi összefüggő jégfelülete, közlekedőfolyosóval kiegészítve, egészen január 4-ig várta a korizókat. És idén sem lesz advent jégpálya nélkül.

Az újpesti koriszezont Radics Judit sportreferens értékelte. Az Újpest Média kérdésére válaszolva elmondta, hogy a jégpálya telepítésének munkálatai már jóval a nyitás előtt megkezdődtek, sokan dolgoztak azért, hogy az adventi időszak kezdetére az újpestiek birtokukba vehessék a 17×25 méteres, vagyis több mint 400 négyzetméternyi összefüggő jégfelületet, amit egy közlekedőfolyosó is kiegészített. Újpest Önkormányzatának a célja ezúttal is az volt, hogy városunk szívében ismét olyan, ingyenes sportolási lehetőséget biztosítson elsősorban az itt élőknek, amely minden korosztály számára maradandó élményt nyújt.

A 35 nap alatt nagyon sok érdekes program várta a jégpályán a korizókat: az ünnepélyes megnyitón az UTE korcsolyaszakosztálya varázsolta el az érdeklődőket, december 6-án a Mikulás látogatta meg a korcsolyázókat, a korcsolyázás világnapján, december 14-én pedig az UTE edzői és sportolói játékos korcsolyaoktatással várták a vállalkozó kedvűeket. Az újpesti koriszezon utolsó előtti napján, január 3-án megmoccant egész Újpest. A Budapesti Szabadidősport Szövetség közreműködésével meghirdetett Moccanj, Újpest! elnevezésű rendezvényen játékos feladatok várták a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

A téli szünet kezdetéig a tanítási napokon, délelőttönként, előzetes regisztráció alapján az újpesti oktatási intézmények csoportjai vehették birtokba a pályát, akik éltek is a lehetőséggel.

“Mindennap több osztály korizott, rengeteg közösségi médiában megjelent fotó is bizonyítja, hogy bizony remekül érezték magukat a diákok, nagyon élvezték a közös korcsolyázást” – mondta Radics Judit, majd hozzátette: „Ezúton szeretném megköszönni minden munkatársamnak, partnerünknek és minden közreműködőnek, hogy felejthetetlenné tették az ünnepi időszakot és ismét megvalósulhatott ez a kis téli csoda Újpest főterén!” – zárta az értékelést a sportreferens, aki elárulta nekünk, hogy természetesen idén is lesz jégpálya az ünnepvárás időszakában.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.