Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újpest Önkormányzatának honlapján közzétették a 2026-os Sziget Fesztivál előkészítésével kapcsolatos tájékoztatót, amely részletes információkat tartalmaz a Hajógyári-szigetet érintő lezárásokról, valamint az építési munkálatok ütemezéséről.

Az Újpest Önkormányzatának honlapján megjelent tájékoztatás szerint július 20-án, hétfő reggeltől július 26-án, vasárnap 20 óráig a sziget területe korlátozottan látogatható a fesztivál előkészítő munkálatai miatt. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan ebben az időszakban továbbra is látogatható az óbudai oldali gát, a természetvédelmi terület egészen a szigetcsúcsig, valamint a játszótér.

„A terület bármely részére belépni kizárólag saját felelősségre lehet, akkor is, ha ott épp nem zajlik munka. Kérjük, hogy a területen fokozottan ügyeljenek a közelben dolgozó munkagépekre, és kövessék az ott dolgozók utasításait” – olvasható Újpest Önkormányzatának oldalán.

A város oldalán megjelent tájékoztató szerint az alábbi változásokra kell számítani az elkövetkező időszakban:

  • A sziget látogatható része is építési területnek minősül. Itt kisebb munkák a nyitvatartás ideje alatt is előfordulhatnak. Ezért a szigetre érkezőknek is karszalagot kell viselniük, amelyet a K-hídnál található infópontban vehetnek át. A karszalag felvételével elfogadják az építési terület házirendjét és a területen tartózkodás kockázatait.
  • Az infópont a K-híd végénél található, rögtön, ahogy a szigetre megérkeznek, nyitvatartása minden nap 07:00 – 19:00.
  • Július 20-án reggeltől a K-híd lezárásra kerül az autóforgalom elől. A szigetre kizárólag a H-hídon lehet behajtani a Sziget Zrt. által kiadott építő-bontó behajtási engedélyekkel (kivéve a Hajógyár területén működő irodákba, szórakozóhelyekre érkezők). Sportolási, kutyasétáltatási céllal a Szigetre behajtani július 20-tól nem lehet.
  • A szigeten működő egyesületek, szervezetek részére a korábbi éveknek megfelelően biztosított a bejutás. Ők a kapcsolattartóikon keresztül vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen tudnak behajtási engedélyt kérni.

A Hajógyári-szigetet és környezetét érintő lezárások és programok ütemezése, az alábbiak szerint zajlik:

  • A Hajógyári-sziget nem látogatható július 26. vasárnap este 20 órától augusztus 22. szombat reggel 8 óráig. (Kivéve a Hajógyár területén zajló programok.)
  • A rakparti forgalomkorlátozás augusztus 6. csütörtök 20:00-tól augusztus 16. vasárnap éjfélig tart.
  • A Hajógyári-szigeten a programok augusztus 8-tól augusztus 16. hajnalig tartanak.
  • Augusztus 22. szombat reggeltől a Sziget részlegesen megnyitásra kerül. Ebben az időszakban az építéskor érvényes korlátozások lesznek érvényben.
  • Szeptember 1. hétfő reggeltől ismét korlátozás nélkül látogatható a Hajógyári-sziget. Utómunkálatok, takarítás, rekultiváció kisebb területeken ezt követően is zajlik majd.

Újpest Önkormányzatának oldalán lévő tájékoztató szerint a területtel, lezárásokkal kapcsolatos észrevételeiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldhetik meg, továbbá az esetleges zajjal kapcsolatos bejelentéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, illetve a 06-80-315-000 telefonszámon tehetik meg.

Kép forrása: szigetfestival.com

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.