Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újpest születésnapja alkalmából rangos elismeréseket adtak át a Városháza dísztermében augusztus 29-én. Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevél Díjban részesült Borbély László, Szabó János és dr. Torma János. Újpestért Díjjal ismerték el dr. Szerényi Mária Lujza, Nagy László és Zámbó András Zoltán tevékenységét.

Az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárainak műsorával indult a díjátadó ünnepség a 125 éves Városháza épületének dísztermében. Az ünnepségen dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere köszöntötte a megjelenteket, a vendégeket. Elmondta, hogy régi tradíció, hogy az újpestiek a nyár végén összegyűlnek és megerősítik együvé tartozásukat, ahogyan az is hagyomány, hogy elismerik azokat, akik életpályájukkal, munkájukkal példaképpé váltak. A polgármester hangsúlyozta: azok, akik elismerést vesznek át nyomot hagytak az újpestiek lelkében, a kisebb és nagyobb közösségekben, munkájukkal, életpályájukkal inspirálják az újpestiek közösségét, zsinórmértékül szolgálnak, és beleírták nevüket Újpest képzeletbeli történelemkönyvébe.

A köszöntő után az elismerések átadása következett.

Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevél Díj annak az újpesti polgárnak adományozható, aki huzamosabb időn át, folyamatosan Újpest érdekében fejtette ki tevékenységét, és ezáltal az egész város közösségében, vagy kisebb közösségeiben kiemelkedő megbecsülést szerzett.

Újpest Önkormányzata Elismerő Oklevél Díjban részesült:

Borbély László, labdarúgó, edző. Az Újpesti Dózsa kapusaként, Szentmihályi Antal mellett, 9 éven keresztül erősítette a csapatot. Az Újpesttel öt bajnoki címet szerzett, és részese volt a klub legnagyobb nemzetközi sikerének, az 1968–1969-es Vásárvárosok kupa döntőjének.

Szabó János, az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa, aki vizuális kultúrát, természettudományt és földrajzot tanít. Kiemelt célja a képzőművészet terén tehetségen tanulók fejlődőnek támogatása.

Dr. Torma János háziorvos, aki több mint 16 éve szolgálja a káposztásmegyerieket. Közösségi szerepvállalása során aktívan részt vesz a város egészségügyi programjaiban, ezzel is hozzájárulva az újpestiek egészségtudatosságának növeléséhez.

Újpestért Díj annak az újpesti polgárnak adományozható, aki a közösség érdekében végzett tevékenységét legalább egy évtizeden át folyamatosan, kiemelkedő színvonalon Újpest érdekében fejtette ki, vagy a tevékenysége során valamilyen jelentős újpesti esemény megszervezésével, jelentős újpesti létesítmény létrehozásával, vagy valamilyen jelentős eredmény elérésével kiemelkedő érdemeket szerzett.

Újpestért Díjban részesült:

Dr. Szerényi Mária Lujza, aki közel hat évtizede Újpest egyik kiemelkedő tanáregyénisége, az Újpesti Városvédő Egyesület alapító tagja.

Nagy László olimpiai bajnok, U23-as Európa-bajnok, 25-szörös magyar válogatott labdarúgó, az Újpesti Dózsa örökös bajnoka.

Zámbó András Zoltán, a Budapest-Káposztásmegyeri Református Gyülekezet vezető lelkésze, aki több mint 25 éve dolgozik Újpest közösségéért.

Az ünnepségen közreműködött Pohl István zenetanár, Vörösváry Márton újpesti hegedű- és zongoraművész, továbbá Csórics Balász színművész, aki József Attila A Dunánál című versét adta elő. Továbbá Szabó Edit énekesnő a Zeneművészeti Főiskola Jazz-tanszakán végzett művészek, Phol Nándor és Megyeri Károly kíséretében dalcsokorral köszöntötte az ünnepség résztvevőit.

A legrangosabb újpesti eseményen részt vettek: Varju László országgyűlési képviselő, valamint Bedő Kata, Déri Tibor és Czigler László alpolgármesterek, dr. Gácsi Anett és dr. Szentes Kinga aljegyzők, Czinke Sára, a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat elöljárója, az önkormányzati képviselők és a korábbi kitüntetettek is.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.