Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Százhat évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írták alá a versailles-i Nagy-Trianon palotában azt a békediktátumot, amelynek következtében hazánk elvesztette területének mintegy 72%-át és lakosságának több mint kétharmadát. 2010 óta ez a nap a nemzeti összetartozás napja.

 Az évfordulóról a hagyományoknak megfelelően Újpesten is megemlékeznek délután 17 órától a Szent István téren lévő Fájdalmas Anya szobornál. 

A trianoni békediktátum aláírására 106 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én került sor a Nagy-Trianon-palotában. A győztes hatalmak és az érintett államok képviselői – az Egyesült Államok kivételével – itt látták el kézjegyükkel azt a békeszerződést, amely megpecsételte a történelmi Magyarország sorsát. A trianoni döntés következtében Magyarország területének és lakosságának mintegy kétharmadát elveszítette. Az addig közel 320 ezer négyzetkilométeres ország területe 93 ezer négyzetkilométerre zsugorodott. A korábbi, mintegy húszmillió lakosú államból 7,5 millió főt számláló ország maradt.

Hazánk határain kívülre került a Partium, Erdély, a Felvidék, Kárpátalja, a Délvidék és az Őrvidék is, miközben több millió magyar nemzetiségű ember egyik napról a másikra idegen államok fennhatósága alá került.

A békeszerződés nem csupán területi veszteségeket jelentett, hazánkra jelentős jóvátételi kötelezettségeket róttak, haderejének létszámát pedig szigorúan korlátozták, és számos katonai, gazdasági és politikai rendelkezéssel szűkítették az ország mozgásterét.

A trianoni döntés következményei évtizedekre meghatározták Magyarország sorsát, és máig a magyar történelem egyik legmélyebb nemzeti traumájaként él a köztudatban.
„Az ország 63 vármegyéje közül csak 10 maradt sértetlenül, a 27 törvényhatósági jogú városból 11, a 112 rendezett tanácsú városból 36, a 2 176 nagyközségből 1.006, a 10 196 kisközségből 2 490 maradt a trianon határok közti területen. Budapestnek és a belső országrészek nagyobb népsűrűségének köszönhetően az 1910. évi népesség 36,5 %-a nagyobb arányban maradt Magyarországon, mint a történeti magyar állam területéből megmaradt 28,6 %.

A trianoni békéről tehát mindezek alapján elmondható, hogy olyan nagyhatalmi diktátum volt, melyet egyoldalúan kényszerítettek Magyarországra, és amely végül három milliónál több magyar esetében megtagadta a nemzeti önrendelkezés alapelveit, melyek nevében megszületett” – olvasható a Rubicon történelmi magazin összegzésében.

Megemlékezés Újpesten

A hagyományoknak megfelelően Újpesten is megemlékezést tartanak. Újpest Önkormányzata a trianoni békeszerződés aláírásának 106. évfordulója alkalmából 2026. június 4-én, csütörtökön 17 órakor tartja megemlékezését a Szent István téri Fájdalmas Anya-szobornál.

Az ünnepi műsorban közreműködik Sztrebka Erika énekművész, Szűts István előadóművész és zeneszerző, valamint a Suholó Néptánccsoport.

A műsort követően pedig az emlékezés virágainak elhelyezésére kerülhet sor.

Még több hír Észak-Pestről

A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közleményt adott ki, amely szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is hosszabb nyitvatartási idővel várják a sírkertek látogatóit a budapesti...
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Anyakönyvi Hivatal felújítási munkálatai miatt az ügyfélfogadás átmenetileg új helyszínre költözik.
Újpest 90 éves szépkorúit köszöntötték az idősek világnapja alkalmából október első napján az Ifjúsági Házban. Az ünnepeltek az Újpest Médiának elárulták, szerintük mi a hosszú, tartalmas élet...
A Budapesti Kínai Kulturális Központ és a Jiangsu Tartomány Kulturális és Turisztikai Hivatala közös szervezésében megvalósuló „Ragyogó Jiangsu” Kínai Selyemművészeti Kiállítás 2026. szeptember 16...
Önkormányzatunk arra készül, hogy rendeletet alkot a rövid távú szálláshely-szolgáltatásról, amit a köznyelv Airbnb-nek nevez. Kérjük, mondják el véleményüket a tervezett szabályozásról!
A XIII. kerület és a XIV. kerület között teremt majd új közvetlen kapcsolatot az a felüljáró, amelynek megépítése több évtizede napirenden van. Az új felüljáró a két kerületet elválasztó vasúti...
Újpest Önkormányzata Újpest Díszpolgára kitüntető címet adományozott Szepesváry László matematika-fizika szakos pedagógusnak, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium igazgatójának, aki szeptemberben már...
Az Idősügyi Kabinet szervezésében Alzheimer Café indul városunkban. Minden alkalommal szakmai előadás és támogató közeg várja majd mindazokat, akiknek segítségre, megértésre, támogatásra van...
Első alkalommal rendeztek Diákkongresszust Újpesten. Az eseményre a város több középiskolájából érkeztek diákok, akik játékos formában megismerhették az újpesti Ifjúsági Szervezetet, és közösen...
Új, digitális menetrendi táblákat telepít a BKK, amelyek a hagyományos papíralapú menetrendeknél jóval több és frissebb információt kínálnak majd az utazóknak. A napelemmel vagy akkumulátorral...
Minden eddiginél nagyobb, 36 ezer négyzetméteres új közpark létesül kerületünk egyik Duna-parti részén, a Népfürdő utcánál. A teljes területből 3 ingatlan önkormányzati tulajdonú építési telek,...
Útjára indul az Újpesti Egészségprogram, melynek keretében októberben és novemberben nyolc héten keresztül, szombatonként, ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt az újpestiek – jelentette...
Folytatódik a Lokálpatrióta Klub rendezvénysorozat, szeptember 16-án, szerdán 18 órakor a mindenki által ismert és elismert Mérő László előadását hallgathatják meg az újpestiek az UP...
A nyár utolsó napjától meghosszabbodott a 81-es trolibusz útvonala. Ennek köszönhetően augusztus 31-től már átszállás nélkül tudunk közlekedni az Örs vezér tere és a Dózsa György úti metrómegálló...
Két év alatt, 1,577 milliárd forintból teljesen felújította és korszerűsítette önkormányzatunk a Minimanó Bölcsődét és az Ákombákom Tagóvodát, amelyek egy épületben, a Visegrádi köz 4-ben működnek.
Városi sétákat szervez Újpesten az Idősügyi Kabinet, amelyekre elsősorban a szépkorúakat várják, de korosztálytól függetlenül minden érdeklődő csatlakozhat. A szakmai vezetéssel kísért programok...
Újpest Önkormányzata idén is tanévkezdő csomaggal köszönti az első osztályba lépő kisdiákokat – jelentette be dr. Trippon Norbert, Újpest polgármestere. Az Újpest jelképével ellátott tornazsákokba...
Idén akár 40-50 ezer forintba is kerülhet az alaptanszercsomag az elsősöknek, és ebben még nincs benne a tornafelszerelés, a hátizsák. A nagyobbakra még többet kell ilyenkor költeni. Az önkormányzat...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.