Kedves Kolléga,
A Milestone Intézet a 2026/2027-es tanévre megnyitja a jelentkezést a Bridge-ösztöndíjára, amelyre olyan tehetségek jelentkezését várja, akik roma származásukból vagy szociális helyzetükből adódóan hátránnyal indulnak az oktatás területén. Kérjük segítsen a program népszerűsítésében, hogy az minél több diákhoz, szervezethez eljusson.
Az ösztöndíj kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a diákok teljes tandíjmentesség mellett részt vehessenek az egyedülálló, egész tanítási évet lefedő oktatási programjainkon. Az ösztöndíj célja, hogy hidat képezzen a hátrányból induló kiemelkedő tudás és a jövőbeli siker között, különös figyelmet fordítva a társadalmi esélyegyenlőség előmozdítására. Elkötelezettek vagyunk a társadalmi mobilitás, mint érték mellett, azonban azt is látjuk, hogy ezen az úton sem elindítani, sem megtartani nem könnyű egy fiatalt. Elengedhetetlen hozzá az, hogy teljes tandíjmentességet és egyénre szabott pályaorientációs fejlesztést biztosítsunk a célcsoportnak a legfelkészültebb kollégáink segítségével.
A Bridge-ösztöndíjat 2018-ban hozták létre a Milestone Intézet alapítói - ennek köszönhetően azóta több, mint 30 hátrányos helyzetből érkező középiskolás vett részt teljes tandíjmentesség mellett a programunkon. Minden korábbi támogatottunk a Milestone Intézetben eltöltött 2-3 tanév után, sikeres érettségit követően folytatta tanulmányait egy hazai vagy külföldi felsőoktatási intézményben - öt jelenlegi, 2026-ban végző Bridge-ösztöndíjas diákunk pedig hasonlóan fényes kilátásokkal tekint a továbbtanulás felé.
Az Intézetben megszerzett tudás és támogatás lehetővé teszi, hogy diákjaink a világ vezető egyetemein folytassák tanulmányaikat, és ennek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehessenek szert – a Bridge-ösztöndíj pedig biztosítja, hogy anyagi akadályok ne álljanak a fejlődésük útjába. A Milestone Intézet hét év alatt összesen 60 alkalommal (éves tandíjmentesség) osztotta ki a Bridge-ösztöndíját, tehetséges diákoknak nyújtva lehetőséget arra, hogy anyagi akadályok nélkül bontakoztathassák ki képességeiket, és elérjék céljaikat a számukra legmegfelelőbb oktatási úton.
Bridge-ösztöndíjas diákjaink szavainál hitelesebben nem tudjuk elmondani, mennyire fontos az ösztöndíj létezése - és bízunk abban, hogy az ösztöndíj által elérhető lehetőségek híre eljut a megfelelő pedagógusokhoz és szociális munkásokhoz, nevelőkhoz, oktatókhoz.
“Kiskoromban sok nehézséggel néztünk szembe. Anyukámnak két diplomája is van, de nem tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Én mindenképpen szeretnék egy fix anyagi hátteret teremteni magamnak, ezért is kezdtem el érdeklődni a közgazdaság, illetve a pénzügy és számvitel iránt. Ilyen irányban is szeretnék majd továbbtanulni.” – meséli Lili, volt Bridge-ösztöndíjas diákunk.
Lili a Milestone-hoz való csatlakozás után döbbent rá, hogy az évfolyamtársaival együtt mennyivel érettebbek lettek, és hogy a világot is egészen más szemmel kezdték el nézni.
“Nagyon szeretem azt a Milestoneban, hogy fiatalok a tanárok és egy haladó szellemiségű közegben tanulhatunk. Miután elkezdtem ide járni, a jegyeim is javultak a gimnáziumban. Úgy érzem többek között azért, mert megtapasztaltam, hogy lehet “jól” is tanulni, negatív érzelmek és stressz nélkül.” – teszi hozzá Lili, aki gyakran nehezen élte meg a gimnáziumi éveket.
“A Milestone-ban való tanulás teljesen megváltoztatta az életemet, az Intézet diákjaként egy befogadó és nyitott közösség tagjává váltam, ahol úgy vélem, megtaláltam a második otthonomat.” – meséli Péter, aki két évig volt Bridge-ösztöndíjas diákunk, és úgy véli, korábban szűk látókörrel rendelkezett, de ez a Milestone-hoz való csatlakozás után alapvetően megváltozott.
A 2024-ben érettségizett Csilla szerint a Milestone egyedülálló lehetőséget adott arra, hogy új perspektívákat fedezzen fel: “A Milestone lehetővé tette számomra, hogy különböző dolgokat teljesen más szemszögből szemléljek, és sokkal nyitottabbá váljak a világra. A program sokat segített abban, hogy megtaláljam, mi az, ami igazán érdekel."
“A Milestone nem egy iskola, ahol fekete- fehéren csak jó és rossz válasz van. Hanem egy utazás, amely segít önmagunk és értékeink megismerésében. Hiszen a nap végén mindenki a saját tempójában halad, van aki gyorsabban és aki lassabban. Amikor jelentkeztem a programra mindenki azt kérdezte ki akarok lenni, és mit akarok csinálni, ezáltal olyan álmaim voltak, amik igazából nem a sajátjaim. Az én utazásom legnehezebb része a megállás, majd újra elindulás volt, (hogy megismerhessem önmagam,) viszont a Milestone Intézet átsegített a nehézségeken.” - Anna, aki két tanéven át részesült Bridge-ösztöndíjban.
A Bridge ösztöndíjra elsősorban olyan diákok jelentkezhetnek, akik szociális helyzetük vagy roma származásuk miatt hátránnyal indulnak az oktatásban, ugyanakkor kiemelkedő tanulmányi, művészeti vagy közösségi teljesítményt mutatnak.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2026. február 1.
Bővebb információért vegye fel a kapcsolatot Vértes Sára Bridge program vezetővel
vagy Ilosvai Eszter Bridge ösztöndíj program asszisztenssel
az ösztöndíjról bővebben itt olvashat:
https://milestone-institute.org/hu/tandij-es-penzugyi-tamogatas/

