pénzügy
-
Egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a pénzügyek intézése
A Gazdaságvédelmi operatív törzs javaslatai alapján egyszerűbbé és olcsóbbá válhat a pénzügyek intézése - mondta hétfőn a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban.
-
Elérhető a kkv-k számára a növekedési hitelprogram hajrá
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá (nhp hajrá) konstrukció - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
-
Először került magyar szakember az IMF igazgatótanácsába
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza képviseli Magyarországot és a kelet-közép-európai országcsoportot 2020. november 1-jétől az IMF legfőbb döntéshozó testületében. Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának - a nemzetközi intézmény története során először - magyar szakember is a tagjává vált - közölte honlapján az MNB.
-
Emelkedett a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama
A meghirdetett mennyiségnél 15 milliárd forinttal nagyobb összegben, 70 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
-
Erősödött kissé a forint az új MNB-alelnök nyilatkozata után
Erősödött kissé a forint, miután Virág Barnabás, az MNB új alelnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában jelezte, hogy júliusban újabb 15 bázispontos kamatcsökkentésről dönthet a monetáris tanács, de a 0,6 százalékos szintnél már nem mehetnek lejjebb, így nem lesz több kamatvágás.
-
Értékes forintérme jelent meg Magyarországon
Újabb emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank: ezúttal az Európa Tanács magyar elnöksége az apropó. Az új forintérme névértéke 2000 forint, összesen 7000 darab készül belőle.
-
Február 12-ig még rendezhető a járuléktartozás
Február 12. után érvénytelenné válik a társadalombiztosítási azonosító jele annak, akinek az egészségügyi szolgáltatási járulékból több mint hathavi, 48 ezer forintot meghaladó tartozása van, de addig a járuléktartozás még rendezhető - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.
-
Fekete-fehér lett a zöldkártya
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) meglétét igazoló zöldkártyát ezután fekete-fehérben bocsátják ki a biztosítók - pénteken lépett hatályba a pénzügyminisztériumi rendelet, amely ezt lehetővé tette - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
-
Felerősítette az öngondoskodás iránti igényt a koronavírus-járvány egy felmérés szerint
A válaszadók 47 százaléka számolt be arról, hogy romlott a háztartása pénzügyi helyzete az elmúlt hat hónapban, ennek ellenére minden második megkérdezett tervez ugyanakkora összeget félretenni a továbbiakban is, mint korábban - közölte az NN Biztosító kedden az MTI-vel, idei nyári kutatásának eredményei alapján.
-
Felgyorsítja a digitális felzárkózást a JÓTETT Bank
Országos informatikai és okoseszköz adományozási programot indított a JÓTETT Bank a hátrányos helyzetű iskolák, pedagógusok, diákok számára, a Digitális Gyorsítósáv programban több mint kétezer eszköz kerül gyerekekhez és iskolákba karitatív szervezeteken keresztül - tájékoztatta a Magyar Bankszövetség keddi közleményében az MTI-t.
-
Feltételekkel engedélyezte a versenyhatóság az OTP csoport mezőgazdasági és élelmiszeripari terjeszkedését
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az OTP csoportnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari piacokon aktív NAGISZ csoport megvásárlását, de olyan feltételekkel, amelyek képesek versenysemlegesen kezelni az OTP és a Csányi csoport vezetői átfedéséből adódó helyzetet.
-
Fontos változás jön a személyi igazolványnál: pénzügyi adatok kerülhetnek rá
A frissen megjelent belügyminisztériumi rendelet szerint az új személyi igazolványok pénzforgalmi szolgáltatáshoz szükséges ügyfél-hitelesítésre is használhatók majd a jövőben.
-
Gyors és hatékony lépésekre van szükség az uniós válságkezelésben is
A koronavírus-járvány drasztikusan változtatta meg az Európai Unió gazdasági kilátásait, ezért minden tagállamnak közös érdeke, hogy gyors, arányos és igazságos intézkedések szülessenek uniós szinten is – jelentette ki Varga Mihály az Európai Unió pénzügyminisztereinek videókonferenciáján.
-
Gyorsabban kaphatják vissza az áfát a kkv-k
A munkavállalók jelentős átcsoportosításával teljesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdaságvédelmi akcióterv szerinti rövidebb áfakiutalási határidőket a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleményében.
-
Haladéktalanul rendezni kellene a közszféra béreit
Az LMP szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha a kormány nem rendezi haladéktalanul a közszféra béreit.
-
Harmadszor is kamatot emelt az MNB
Az elemzői várakozásoknak megfelelően folytatódott a jegybank júniusban megindított akciója, és az MNB újra megemelte az alapkamat szintjét, 1,5 százalékra.
-
Hatalmas érdeklődés övezi a diákhitel pluszt
Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több, mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget.
-
Hatalmas munkaerőhiány keletkezhet a pénzügyi szektorban
A koronavírus-járvány hatására tudatosabbak lettek az emberek, keresik a befektetési lehetőségeket és nő a megtakarítási hajlam.
-
Hatalmas siker a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz
Hatalmas siker a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz - közölte a Diákhitel Központ pénteken az MTI-vel.
-
Hatpontos pénzügyi csomagot fogadott el az Operatív Törzs
A Magyar Bankszövetség és a tárca javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs kedden, ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs ülését követően kedden Budapesten.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

