A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt a május 10-11-i hétvégén és 18-án, vasárnap, a 3-as villamos ezeken a napokon rövidített útvonalon jár – közölte a Budapesti...
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.713.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros...
„Lila szívvel a zöld Újpestért” – fogalmazta meg már többször a Zöld Újpest Koncepciót megvalósító és menedzselő dr. Trippon Norbert polgármester, akinek kezdeményezésére...
A hét eleji, több napos esőzés után végre tovább folytatódhatnak kerületünkben a fűnyírási, kaszálási munkálatok. Számos jelzés érkezett Önkormányzatunkhoz a munkálatok sürgetése...
József Nádor idejében rendkívül pezsgő kulturális élet zajlott Budán, mások mellett nálunk járt Haydn, aki a Várszínházban vezényelte a császárvároson kívül első alkalommal a...
Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán átéltek. Gottlieb László válaszolt nekünk.
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és...

hirdetés
gastrobot

Programok, események

13 énekes, 17 táncos, 10 zenész, 2 artista és egy 8 fős kórus, vagyis összesen 50 előadó lép majd fel április 17-én az MVM Dome...
2014 tavaszán az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke és Vallástudomány Programja „Az Írás arcai: fejezetek a...
Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én rendezik az ÁJK-n. A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal...
A Gestapo Magyarországon című előadásában Szita Szabolcs professzor a német Titkos Államrendőrség magyarországi tevékenységét...

Hírek Budáról...

A hét eleji, több napos esőzés után végre tovább folytatódhatnak kerületünkben a fűnyírási, kaszálási munkálatok. Számos jelzés...
József Nádor idejében rendkívül pezsgő kulturális élet zajlott Budán, mások mellett nálunk járt Haydn, aki a Várszínházban...
Tavaly óta az Óbuda-Békásmegyer applikáción keresztül érhetőek el az őnkormányzatunk által a kerület végzős diákjainak...
Kerek szülinapot ünnepelt a Free! gluténmentes pékség a Fény utcában. Pontosan tíz évvel ezelőtt nyitották meg apró boltjuk...

...és Pestről

Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.713.000,-...
„Lila szívvel a zöld Újpestért” – fogalmazta meg már többször a Zöld Újpest Koncepciót megvalósító és menedzselő dr. Trippon...
Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán...
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Az egész úgy kezdődött, hogy hamburgerre fájt a fogam. Olyanra, ami nagy. Olyanra, ami laktató. Olyanra, ami gazdaságos.

NMHH

  • A hírmegosztásban int óvatosságra az NMHH szeptemberi kampánya

    Az álhírek felismeréséhez nyújt segítséget, elsősorban az idősebb generációknak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön elindult kampánya - tájékoztatta a hatóság kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

  • Az űrtávközlésről jelentette meg legújabb kötetét az NMHH

    Az űrtávközlés történetét, elméletét és gyakorlatát tekintik át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársai abban a szakkönyvben, amely kedden jelent meg Az Ég és Föld közötti kapcsolatok címmel - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága az MTI-vel kedden.

  • Egyre több bejelentést kap az NMHH, rémhírekre is panaszkodnak

    Egyre több bejelentést kap a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a koronavírus-járvány idején, ezek rádiózavarokról, a járvánnyal visszaélő vásárlási műsorokról és rémhírekről szólnak - közölte a szervezet. 

  • Elindult az NMHH szülőknek szóló információs oldala

    Elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szülőknek szóló, szótárszerkezetben felépülő információs oldala, a Gyerekaneten.hu - közölte az NMHH hétfőn az MTI-vel. A szócikkeket a hatóság Internet Hotline jogsegélyszolgálatának munkatársai állították össze, saját tapasztalataik alapján.

  • Megállapította az NMHH a Közszolgálati Testület új tagjait

    Megállapította a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a közmédia társadalmi felügyeletét ellátó Közszolgálati Testület új tagjait. A csütörtökön kijelölt új testület március 31-én kezdi meg munkáját, megbízatása három évre szól.