járványhelyzet
-
12 millió adag koronavírus elleni oltóanyagot kötött le Magyarország
A kormány legfontosabb felelőssége, hogy ha van orvosilag ellenőrzött, hatásos vakcina, akkor azt a lehető leghamarabb beszerezzük, ezért mindenkivel tárgyalunk, aki ilyen oltóanyagot Magyarország számára biztosítani tud - jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
-
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet
A gyermekjogokat is érinti a járványhelyzet – A Hintalovon Alapítvány összefoglalója a törvényi változásokról
-
A járvány feletti kontroll megtartását szolgálja a korlátozások fenntartása
A koronavírus-járvány feletti kontroll megtartásáért nem lehet enyhíteni a novemberben bevezetett korlátozó intézkedéseken - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
-
A jövő év kihívásaihoz minden forrás biztosítva van
A magyar költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, az ország működőképességének, a járványügyi védekezésnek és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatási összegek érkeznek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott, szerdán megjelent interjúban.
-
A kormány benyújtotta a koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot
A járványhelyzet egész Európában romlik, Magyarországon is egyre nő a betegek száma.
-
A PCR-teszt adatai nagyon jók, de a járványveszély nem múlt el
Nagyon jó adatokat kaptak az eddig elvégzett koronavírus-szűrésből, s ez már valószínűleg nem fog változni, de a járványveszély továbbra sem múlt el - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
-
A szeptemberi adatok már a kilábalás jeleit mutatják az építőiparban
A járványhelyzet az ellátási lánc stabilitásának köszönhetően a szeptemberi adatok szerint nem váltott ki a májusihoz hasonló rendkívüli negatív hatást az építőiparban - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye szerint Boros Anita építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.
-
A szerdai kormányülésen értékelik a járványügyi helyzetet
A szerdai kormányülésen értékeli és elemzi a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggésben rendelkezésre álló adatokat - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.
-
A WHO-ban nagyra becsülik Magyarország teljesítményét a járvány elleni védekezésben
Az Egészségügyi Világszervezetben (WHO) egyértelműen nagyrabecsüléssel figyelik Magyarország és a magyar kormány teljesítményét a koronavírus-járvány elleni védekezésben, egyértelmű a szervezet véleménye arról, hogy hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában.
-
Automatikusan meghosszabbodnak az építési engedélyek
Automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet ideje alatt, illetve a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyek - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
-
Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben jelentős mértékű a fertőzöttség
Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben - Győr-Moson-Sopron és Vas megyében - jelentős mértékű a fertőzöttség - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
-
Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben jelentős mértékű a fertőzöttség
Budapest és Pest megye mellett elsősorban a nyugati megyékben - Győr-Moson-Sopron és Vas megyében - jelentős mértékű a fertőzöttség - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
-
Jó döntés volt megtartani az érettségit
Jó döntésnek bizonyult az érettségi megtartása a járványhelyzetben, hiszen végül egyetlen megbetegedést sem regisztráltak a vizsgázó diákok között - mondta a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
-
Kipostázzták az új nemzeti konzultációt, íme az összes kérdés
Csütörtökön megkezdték postázni az új nemzeti konzultációt a lakosságnak, de a 14 kérdés már azelőtt megismerhető, hogy kézhez kapnánk a magunkét, hiszen a kormány ma a Facebook-oldalán is publikálta őket.
-
Megszűnik a korlátozások jelentős része Magyarországon
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatát – írja a tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalán. Novák Katalin hozzátette, hogy amint a beoltottak száma eléri az öt és fél milliót, a jelenlegi járványügyi korlátozások jelentős részét megszüntetik.
-
Nem kell maszk a belső tereken, védettségi igazolvány nélkül is lehet strandolni
Az újraindításért felelős két operatív törzs javaslatait hallgatták meg a tegnapi kormányülésen, ezek hatására a kormány úgy döntött, hogy 5,5 millió beoltottnál megszüntetik a kötelező maszkhasználatot, az a belső helyiségekben sem lesz szükséges.
-
Tovább bővülnek az egészségügyi ellátások
A veszélyhelyzet alatt meghozott szükségszerű intézkedések eredményeként, az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájával, valamint az emberek fegyelmezett magatartásával kedvezőbbé vált a járványügyi helyzet Magyarországon.
-
Új szabályok jönnek 5 millió beoltott után
A járványügyi készültség azonban továbbra is indokolt, mert a vírus itt van, fertőz és megbetegíti azokat, akik nincsenek beoltva.
-
Zacher Gábor több őszinteséget, nagyobb szigort várna
Szerinte nagyobb szigor kellene a járvány megfékezéséhez. Úgy vélte, ha nem változik a törvény, a mentőszolgálat összeomlik.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

