Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

ITM

  • Csak három nyugat-európai állam költ Magyarországnál többet gazdaságvédelmi intézkedésekre

    Csak három nyugat-európai állam költ többet gazdaságvédelmi intézkedésekre, Magyarország a Gazdaságvédelmi akciótervvel régiós bajnoknak számít a célzott ráfordítások összevetésében - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleményében.

  • Csaknem 100 ezer maszkot készítettek a szakképzésben tanulók

    Csaknem 100 ezer maszkot készítettek a szakképzésben tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

  • Csütörtöktől felfüggesztik a közlekedési vizsgákat

    Csütörtöktől felfüggeszti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit a koronavírus terjedésének megelőzéséért.

  • Decemberi helyközi bérletek érvényessége

    A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók 2021. január 5. helyett két nappal tovább, január 7-ig fogadják el a decemberi dolgozó- és tanuló bérleteket helyközi járataikon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

  • Egyetlen kalandparkot sem kellett bezárni

    Jobban odafigyelnek az üzemeltetők a kalandparkok biztonságosságára az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt, hagyományos szezonindító vizsgálat tapasztalatai szerint. A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg ideiglenesen, a feltárt dokumentációs hiányosságok pótlása után ezek is újra üzembe állhatnak - derül ki az ITM pénteki közleményéből.

  • Egymillióan kaphattak állami támogatást a koronavírus-járvány miatt

    Mintegy egymillió ember kaphatott valamilyen állami támogatást eddig a koronavírus-járvány alatt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

  • Egységes eljárásrendet adtak ki az egyetemekre és a kollégiumokra

    Egységes eljárásrendet adott ki az egyetemekre és a kollégiumokra az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A dokumentumból az intézmények vezetői, tanárai és hallgatói tájékozódhatnak a járványhelyzetben szükséges intézkedésekről.

  • Egyszerűbbé vált a bértámogatás igénylése

    Jelentősen egyszerűbb lett a munkahelyvédelmi bértámogatás adminisztrációja, és a támogatás már napi 2 óra foglalkoztatás mellett is igénybe vehető - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

  • Energiahatékonysági kötelezettségi rendszer erősítheti Magyarország energiafüggetlenségét

    Az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer bevezetése erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az éves beruházási nagyságrendek következtében a végső felhasználók energiaszámlája, és az energiaimport-igény fenntartható módon csökken - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleménye szerint Kaderják Péter energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az egyes energiahatékonysági törvényeket módosító javaslat benyújtását követően.

  • Engedéllyel rendelkező ellenszérum előállításához keresnek gyógyult donorokat

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a koronavírusos betegek tüneteit enyhítő kísérleti vérplazmaterápia kidolgozását és alkalmazását támogatja. A projekten dolgozó vállalati-egyetemi kutatócsoport akár már a héten elkezdheti beadni a szérumot. 

  • Erasmus – Megtérítik a fiatalok járvány miatti pluszköltségeit

    A koronavírus-járvány miatt először a felsőoktatási intézmények esetében kellett korlátozó intézkedéseket hoznia a kormánynak. Ennek az egyik oka az volt, hogy sok külföldi hallgató tanul a magyar egyetemeken, főiskolákon, így a tanulók közösségei kiszolgáltatottabbak voltak a világjárványnak, ezáltal veszélyessé váltak a fertőzés hazai terjedése szempontjából.

  • Eredményes a Gazdaságvédelmi akcióterv a munkahelyek megőrzésében is

    A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított Gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkaerőpiaci online konferenciáján a munkahelyek védelmében tett gazdaságpolitikai intézkedésekről tartott előadásában.

  • Érettségi nélkül is lehet jelentkezni a technikumok kétéves képzéseire

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozata értelmében azok a diákok is jelentkezhetnek a technikumok szakmai vizsgára felkészítő, két évfolyamos képzésére, akik a járványhelyzet miatt most nem kívánnak vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni, azoknak a tanulóknak, akik így tanulnak tovább, az érettségit utólag, legkésőbb a szakmai vizsgáig kell megszerezniük – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.

  • Erősíteni kell a magyar tulajdonú vállalkozásokat

    Szükség van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavasszal leálló gazdaság újból magasabb fokozatba kapcsoljon, ehhez pedig meg kell erősíteni a magyar tulajdonú vállalkozásokat, ezáltal Magyarország megerősödve kerülhet ki a vírus okozta válságból - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben.

  • Fél évvel hosszabbodnak meg a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidők

    Senkit nem érhet hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket - közölte maga a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

  • Fellendülésben bíznak a gazdasági élet szereplő

    Bíznak a fellendülésben a gazdasági élet szereplői, a munkahelyvédelmi intézkedéseket a kihívással arányosnak tartják, és egyre kevesebben szorulnak állami segítségre - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

  • Folyamatos a kapcsolattartás a hazai áruszállítókkal

    „Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes ágazatok képviselőivel, így a közúti szállítás helyzetéről napi szinten kapjuk a friss információkat” – mondta Schanda Tamás. 

  • Gazdaságfejlesztésre fordítják az uniós források jelentős részét

    Ötven milliárd eurónyi forrás áll Magyarország rendelkezésére a 2021-2027 közötti európai uniós költségvetési időszakban, ennek jelentős részét gazdaságfejlesztésre és innovációra, a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelésére fordítják - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.

  • Hasznos segítség a tanulóknak és az oktatóknak is a Digitális Szakképzési Tananyagtár

    A Digitális Szakképzési Tananyagtár segítségével az oktatók megoszthatják a diákjaikkal és a kollégáikkal a képzéseket támogató digitális tartalmakat. A portál egy helyen, könnyen kereshetően tesz elérhetővé tananyagokat, és egyre több gyakorló, értékelő feladatsort is - mondta Schanda Tamás az MTI-nek.

  • Hat egyetem vált működési modellt augusztustól

     Hat egyetem augusztus elsejével, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember elsejével vált működési modellt - emlékeztetett pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait is megnevezte.